20 / 3

Odett 20, Nimród pedig 3 hónapos. Jól elmaradtam a múlt havi bejegyzéssel, de most pótolok mindent.

Nimród gyönyörűen fejlődik. 5.440 gramm és 61 cm. Kb. annyi, mint Odett volt 4 hónapos korában. Iszonyú erős és mozgékony, ebben teljesen hasonlít a nővérére. Külsőleg most már nem merném ezt ilyen kategorikusan kijelenteni. Persze van sok hasonlóság (szemük és hajuk színe), de míg Odett kerek képű volt csecsemőnek is, addig Nimródnak inkább hosszúkás feje van. A mosolyuk nagyon hasonlít és hát ezt is van lehetőség bőven látni, ugyanis Öcsibogyó is rendkívül jókedvű, mosolygós kisbaba.

(a fenti képen 2 hetes, a lentin pedig 2 hónapos)

Csak akkor hallatja a hangját, ha éhes és/vagy fáradt. Gyorsan kiismerhető volt, most már minden rezdüléséről tudom, hogy mire van szüksége. Persze eleinte sem volt igazán gond, csak hát rá kellett hangolódnom, hogy hamarabb tudjak reagálni a kívánságaira. Szeret velünk lenni a gyerekszobában. Ilyenkor leteszem a habtapira és nézelődik. Egyszer letettem hasra, hogy egy kicsit tornázzon - már 2 hetesen kinyomta magát -, és hirtelen azt vettem észre, hogy megfordult. Alig akartam hinni a szememnek, olyan gyorsan történt! Persze visszafordítottam, hogy ismét edzzen és elő is vettem a telefont, hogy videóra rögzíthessem a mutatványt. És ismét megfordult. És azóta már többször és olyan gyorsan, hogy alig lehet lereagálni. Mindezt 11 hetesen produkálta (nem mellékesen Odett 6 hetesen). Mostanában pedig azt veszem észre, hogy ha a hátán fekszik és Odett nincs a látóterében (mondjuk a feje fölötti magasságban cikázik), akkor csavarodik a kis teste, hogy láthassa. A kis Hercegnő nagy motivátor, Nimród folyamatosan követi a szemével, fejével és most már a kis testével is próbálja. Már-már annyira csavarodik, hogy azt várom, mikor fordul hasra. És ami még szintén rendhagyó, legalábbis az én tapasztalataimat tekintve, hogy nagyon szeret "álldogálni". A hónaljánál vagy a karjánál fogva tartom a súlyát, ő pedig függőlegesen tekinthet szét. Ezt nagyon szereti, amikor már kicsit nyűgösebb és "felállítom", rögtön elvigyorodik és nézelődik a maga alig több, mint fél méteres magasságából.

Odett változatlanul varázslatos. Másfél éves kora óta napról-napra bővül a szókincse. A már többször kiejtett szavakat is folyamatosan tökéletesíti, most már tisztán lehet érteni olykor, hogy mit mond. Persze ha beindul a sajátságos halandzsa nyelvén, akkor csak nézünk és figyelünk és aztán összemosolygunk, hogy mi lesz majd, ha tényleg érthetővé válik, amit mond. Mert hogy a szája az be nem áll, természetesen. A mozgása is szinte napról-napra változik. Eddig a táncolást a helyben pörgés jelentette, ami persze még továbbra is a repertoár része, de most már kibővült egy egyhelybenállós ide-oda billegős, közben rugózós, kezét elöl összefogós kombinációval. No és hát persze a hajcsavaróim! Valójában még sosem sikerült velük göndör fürtöket varázsolnom magamnak, de a lányom fantáziája által új értelmet nyertek. Pillanatnyilag ékszerként és virágként használjuk, erre teljesen tökéletes.

És hát persze folyamatosan rajzolunk. Egyre több időt tölt el az asztalnál, szerencsére Nimród etetése közben is el tudja foglalni magát (persze nem mindig) és hát a gyurma is előkerült, de azt még egyelőre inkább csak csipegeti, bár már próbálta utánozni, ahogy gömböt - szerinte labdát :-) - csinálok. A rajzok persze korának megfelelően inkább hatalmas ívű vonalak sokasága, de ha pl. egy post-it-et adok neki, akkor koncentráltan benne marad és ritkán szalad túl a papíron - ami lássuk be, nem egyszerű még ebben a korban -. Készítettem memóriakártyát is neki, magam rajzoltam különböző figurákat kartonpapírra. Ezekkel is sokat játszunk, bár még nem teljesen rendeltetésszerűen, inkább a szavakat tanuljuk. És hát a betűk... Izé..., szóval az van, hogy ismeri a betűket. Az úgy kezdődött, hogy ahhoz, hogy megtanítsam neki az Apa szót (mert mi mást is taníthat egy Édesanya elsőként, ugye?), megmutattam neki az "A" betűt a habtapin. Azt még csecsemő korában vettük, hogy majd egyszer hasznos lesz - nem gondoltuk, hogy ilyen korán -, és a választék akkor nem volt túl nagy  és hát Disney-vel nem akartuk még kábítani. Szóval megtanulta az "Apa-betűt". Aztán kérdezősködött tovább, illetve hogy a kis barátai nevét is megtanulja, elneveztem pl. a "B" betűt Barnus-betűnek, a "D" betűt Dávid-betűnek és az "E" betűt Eszter-betűnek és így tovább. Mára ott tartunk, hogy ha megyünk sétálni, megáll a parkoló autók mellett és elolvassa a rendszámokat. Pl.: a mi autónk rendszáma LEV-..., ami az ő olvasatában: labda-Eszter-vonat. És ugyanez a helyzet a bolti feliratokkal, plakátokkal vagy bármivel, ahol szöveg van. Először azt hittem, hogy Apa-mániás, mert már a SPAR felé haladva üvöltötte, hogy Appppaaaa, én meg mondtam neki, hogy Apa dolgozik, csak később jön haza, mire egyszer csak mondja, hogy séta... és mutat felfelé és így vettem észre, hogy a SPAR-t betűzi. Szóval ez van. Nem hinném, hogy zseni, inkább csak ez érdekli, illetve hát mit tagadjam, azért jól vág az esze és nagyon gyorsan megjegyzi azt, ami érdekli. Úgy fest, szerencséje van és Apukájától nem csak a göndör fürtjeit, hanem a fotómemóriáját is örökölte és hát reméljük a későbbiekben is hasznát tudja majd venni ennek.

Este 7-kor kezdődik a fürdetés, először Nimródot visszük, majd bejön hozzá Odett, majd míg én etetem és leteszem Öcsit, addig Apa pancsol, majd öltözteti és teszi le Odettet. Jellemzően este 8-kor már mindkettő alszik, ez alól inkább Odett kivétel, aki néha még énekel egy kicsit (igazából altatja magát). Persze kár lenne tagadni, hogy fáradtak vagyunk. Nimród egyszer kel éjszaka, illetve hát inkább kora hajnalban valamikor 4 és 6 óra között. Egyszer már átaludta az éjszakát, bízunk benne, hogy mihamarabb megismétli és úgy is marad. Reggel 7-korül pedig indul a verkli.

Ketten együtt bearanyozzák az életünket. Odett nem tud úgy elmenni Nimród mellett, hogy ne simogatná vagy puszilná meg. Szereti, na! :-)

Születéstörténet - kicsit másképp

Eljött a pillanat, hogy szavakba öntsem az elmúlt hetek eseményeit.

Nagy-Herédi Nimród 2012. szeptember 4-én, reggel 8:30-kor tette családunkat teljes egésszé. 51 cm-el és 3100 grammal született, kisebb és könnyebb babaként, mint Odett. No de ne szaladjunk ennyire előre...

Mint ismeretes, programozott császárra készültünk. Ennek több oka is volt: egyrészt Odett, pontosabban az őróla való gondoskodás megoldása (Apa, Nagyszülők ütemezett jelenléte, hogy ne szakadjon ki a megszokott mederből), másrészt én, mert a legrosszabbra készülve hetekig fájhat minden, harmad részt pedig Nimród, aki először farfekvésbe fészkelte magát a pocakomba, végül a 36. hétre harántfekvésbe fordult. Már a farfekvés is indokolttá tette császárt, de a harántfekvés nem hagyott más választást. És mint kiderült, nem véletlenül feküdt így a lelkem, de erről később...

Előző nap, hétfőn kellett befeküdnöm a kórházba. Reggel 8-ra kellett mennem, 7:45-kor akartunk indulni Gáborral, de Odett éppen akkor ébredt fel. És hát persze, hogy még látnom kellett és magamhoz ölelni. Már az előző napokban is annyira, de annyira ölelt és ragaszkodott hozzám, hogy azt hittem, ezt már nem tudja fokozni, de aznap reggel sikerült: amikor kivettem a kiságyából, egyszerűen nem akart elengedni, nem engedte, hogy letegyem, folyamatosan ölelt. Aztán hirtelen kihányta azt a két korty vizet, amit előtte ivott. Mondanom sem kell, teljesen kétségbe estem, szememet elöltötték a könnyek, hogy jaj, még beteg is lesz, vagy egyáltalán ez most mi?! Aztán megnyugodott (Betti nene volt itt, ő vigyázott rá aznap) és Nene gondjaira tudtuk bízni. Beértünk a kórházba, ahol ugyanabban a kórteremben ugyanazt az ágyat kaptam, ahol Odettel is feküdtem. Miután bevittem a cuccaimat, Gábor elment dolgozni, mert nekem megkezdődött a procedúra.

Először vért vettek, mert hogy a korábbi laborom alapján kiderült, hogy ellenanyag pozitivitásom van, úgyhogy a műtét előtt 24 órával be kell kérni nekem való vért, ha szükség lenne rá. Aztán mentem ultrahangra, ahol a harántfekvést megerősítették, majd vissza a gyermekágyra NST végett. Nagyjából ennyi volt, ezzel délig meg is voltam, innentől kezdődött a hangolódás. Vagyis hát kezdődött volna, mert hogy kiderült, hogy Odett azóta is hányt, többször és mindent, amit addig megevett. A kedélye nem volt rossz, csak hát se kaja, se víz nem maradt meg benne. Gábor így kora délután haza is ment a munkából és elvitték orvoshoz, ahol annyit mondtak: "anyahiány", mert ha nincs hasmenés, láz stb., akkor nem lehet vírus (nem a saját orvosunk rendelt), szóval felírtak egy nyugtató kúpot, amit közös megegyezéssel Apja nem váltott ki. Másnapra egyébként jobban lett és mint kiderült, mégis volt valami vírus, mert Gábor és Bori mami is (aki hétfőn este érkezett Pécsről, hogy a héten, amíg a kórházban leszek, gondoskodjon Odettről) egy-egy napra kipurcant. No de ezen is túlestek, néhány nap múlva mindenki egészséges lett.

Ott tartottam, hogy hangolódás... Előkészítettem mindent, ami a műtét utánra kellett a felkeléshez, elraktam a ruháimat, megvetettem ágyacskámat, szóval próbáltam hasznosan eltölteni az időt és nem Odettre gondolni, mert ha eszembe jutott, rögtön elsírtam magam és aggódni kezdtem. Az éjszaka eseménytelenül telt, leszámítva a mellettem fekvő újabb energiavámpírt - esküszöm, ha még egyszer szülnék, egyágyas szobát kérnék, mert ezekkel a szobatársakkal nekem nincs szerencsém! -, akit aznap (hétfő) reggel műtöttek szintén programozottan és aki állandóan elugrált az anesztes tűje elől, ezért többször kellett megszúrni és 24 órát kellett feküdnie. Na, ez volt az a gondolat, amitől reszkettem, így arra fókuszáltam, hogy engem egyből meg tudjon majd szúrni és tényleg a legminimálisabbat kelljen csak feküdnöm. 

Kedd reggel kaptam egy lájtos beöntést (hogy minek, azt ma sem értem, mert nem volt gondom a wc-zéssel és az a rengeteg víz két napig feszített és légbuborékokat csinált odabent), szóval ezt követően 7.15-kor átsétáltam a szülészetre. Hívtam Gábort, hogy jöhet, 8-körül kezdődik a buli. Mázlim volt, mert az a szülésznő volt éppen ügyeletes - Vera -, aki annó Odettnél volt a szülésznőm, de most a kötelező orvosválasztás miatt nem fogadtam őt fel, de legalább ismerős arc volt velem azon a reggelen. A fogadott orvosom nem mellékesen Dr. Lengyel Dániel volt, aki Odettnél volt ügyeletes, így ő is nála született. Fiatal, jó humorú, rendkívül kedves és lelkiismeretes orvos, csak ajánlani tudom mindenkinek! A műtét előtt volt még egy uh, kaptam infúziót és antibiotikumot, meg savlekötőt - amiről a szobatársam úgy nyilatkozott, hogy majdnem kihányta, de én meg sem éreztem, szóval nem értem mi baja volt -, jött az anesztes doktornő és elmondta mi fog történni, aztán séta a műtőbe. Gábor persze mindez idő alatt már velem volt, "szokásos" szexi Apa-szettjében (kék műtős ruha).

A jól ismert műtő mit sem változott az elmúlt közel másfél év alatt. Hálóing le, műtős hacuka fel, műtőágyra fel, anesztes kommentel és szúr. Amikor ez történt, én csak szívtam-fújtam a levegőt és koncentráltam, hogy minden rendben legyen és így is lett. Sima liba, nem is értem, mit kell ezen parázni, kérem szépen! Lefektettek, aztán eltakarták az alsó fertájamat és innentől nekem már nem volt teendőm, csak várni. Lengyel dokival volt bent egy idősebb doktornő, akinek tisztára olyan hangja és hanglejtése volt, mint Jászai Jolinak, az idős korára lett színésznőnek. Ennek ellenére magamban nem művésznőnek kereszteltem, hanem hoppá doktornőnek, mert hogy ez a szó kétszer-háromszor is elhagyta a száját. Inkább nem kérdeztem miért hoppázik, de azért rendesen belém rakta az ideget és mint kiderült, nem véletlenül. Mert Nimród nyakán 4x volt körbetekeredve a köldökzsinór... Ha tehát nem feküdt volna keresztben és természetes úton szerettem volna megszülni, akkor nagy valószínűséggel nem sikerült volna... és nem lenne most itt, mellettem... De ő úgy döntött, hogy velünk akar lenni, ezért haránt feküdt és a köldökzsinórral is dacolt. Eddig is hittem benne, de ezek után már soha senki nem fogja nekem bebizonyítani az ellenkezőjét, hogy nincsenek véletlenek. Nimród döntött. Szeretem, hogy van akarata.

Mielőtt kiemelték volna, láttam a dokim arcát, aki lehunyta a szemét és úgy kereste a megfelelő fogást. Ezt a pillanatot, ezt a bensőséges pillanatot, a lehunyt szemét, míg élek nem fogom elfelejteni. Örökre hálás leszek neki, amiért világra segítette mindkét gyermekemet. 

Pontban 8:30-kor kiemelték. Láttam a véres popsiját, de már vitték is az üvegajtón túlra Orsihoz, a csecsemős nővérünkhöz, engem pedig kezdtek összefoltozni. Fura, hogy az arcom előtt volt az a lepel, de az üvegajtón visszatükröződött minden, szóval amikor éppen nem állt ott senki, akkor ha akartam, láttam ezt-azt. De nem akartam - mégis láttam a placentát, bakker! -, szóval inkább nem néztem oda. Illetve csak akkor, amikor Gábor is megjelent, karjában a kisfiúnkkal. Láttam a száját, ahogy beszél hozzá, ahogy mesél neki, ahogy bemutatkozik és bemutatja neki a való világot. És persze eleredtek a könnyeim. Az aranyórát ismét Gábor élvezte, de most sem sajnálom tőle, nála jobb apát elképzelni sem tudnék a gyermekeimnek. 

Amikor felöltöztették, behozták hozzám. Kisfiamat is eszkimópuszival köszöntöttem és beszívtam az illatát és elsóhajtottam, hogy pont úgy néz ki, mint a nővére. Aztán elvitték, engem összevarrtak, átemeltek egy másik ágyra és toltak a gyermekágyra, mögöttem pedig Gábor tolta Nimródot. Útközben rám jött a hányinger, mert hogy ki kellett törölni itt-ott ezt-azt, na ez nem volt kellemes, de nem sokkal később az infúzióba kaptam hányinger csillapítót és hamar elmúlt a rossz érzés. Gábor leült mellém az ágyra és a karomba tette Nimródot. Istenem, elmondhatatlan! Az az illat, az a bőrpuhaság! Azok a gyönyörű kezek! Így voltunk egy kis ideig, majd mondtam Gábornak, hogy menjen haza nyugodtan, pihenjen, én is megpróbálok. Nimródot elvitték, én pedig kaptam egy homokzsákot a hasamra, ami vagy 3 órát volt rajtam és azt hittem, meghalok miatta. Annyira nyomott és fájt, hogy pihenni egy percig se tudtam. A nappalos gyermekágyas szülésznő (Terka) mindig jött és mondta, hogy még 1 órát, aztán meg hogy még fél órát lesz rajtam, szóval ez tartotta bennem a lelket. Aztán amikor végre levette, nagyon nagy megkönnyebbülést éreztem. Ez után már szinte semmi bajom nem volt. Persze, ahogy múlt az érzéstelenítés, úgy kezdtem el érezni a műtét utáni fájdalmat, de a homokzsák után esküszöm úgy éreztem, hogy nem is fáj annyira. Ahogy vissza tért az élet a lábaimba, úgy kezdtem el mozgatni azokat, majd emelgettem a csípőmet és kicsit forgattam, hogy mihamarabb felkelhessek. Már 14:00 órától kérdezgettem Terkát, hogy mikor kelhetek fel, mert az anesztes 6 órát mondott (ami az injekciótól számítva 14:00 órára esett), ő meg persze mondta, hogy majd később, majd meglátjuk, mert azt ők döntik el. Jött a dokim, tőle is kérdeztem hogy szerinte van-e akadálya annak, hogy legkésőbb 17:00 órára talpon legyek (18:00 órára jött Gábor fürdetni), mondta, hogy elvileg nincs. Kértem, hogy erről tájékoztassa Terkát is, akinek persze 16:00 órakor járt le a műszakja és úgy adott át a következő szülésznőnek, hogy 'ez az anyuka nagyon fel akar kelni', szóval 16:30-kor elkezdődött a hadművelet. Még frissen élt az emlékeimben a másfél évvel ezelőtti borzalom, szóval amíg feküdtem (és persze az elmúlt hónapokban számtalanszor) készültem rá agyban, hogy most aztán menni fog, nem lesz semmi gáz. És láss csodát! Nem is lett! Majdhogy nem simán ment, totál egyedül! Persze fájt, de tized annyira sem, mint anno. Persze Gábor izzasztó övét haskötő gyanánt ismét felcsatoltam, így futottam először a kisfiamhoz, majd a kislányomhoz. Mert hogy pont ekkorra értek a kórházba Mamiék, így odatoltam Bogyót az üvegajtóhoz és mentem megölelni Gyümimet. Amikor viszontláttam, rögtön elindultak a könnyeim, de mivel fájt a sírás, nem engedhettem el azokat és hát persze Odett is annyira, de annyira ölelt. Istenem, mintha hetek óta nem láttam volna, pedig csak két nap telt el. Leültem a padra és Odett felállt rá mellém és úgy fogta a nyakamat, el sem akart engedni. Ropis cselhez kellett folyamodni, hogy elslisszolhassak. Ez után jött be Gábor fürdetni és lehettünk együtt egy kicsit. 

Elsőre nagyon fura érzés volt szembe találni magunkat egy fütyivel, de mára persze már természetes. Meg persze ismét megszokni, hogy milyen apróka, azt is fura volt. Szinte újra kellett tanulnunk egy csomó mindent Orsitól, mert Odettel már annyira automatikus minden és ő annyira önálló már, hogy el is felejtettük a kezdeti dolgokat. Pedig hát még az sem volt olyan régen. Szóval fürdetés után ciciztetés, már amennyi jött (inkább persze még nem), aztán kicsit együtt voltunk hármasban, majd Gábor ment haza. Nimród velem maradt jó darabig, éjszakára toltam csak be a csecsemőosztályra. De már reggel 5-kor ébren voltam és mentem érte, hogy velem legyen. Istenem, mennyire jó érzés, hogy ilyen erős voltam és tudtam róla gondoskodni!

Én nagyon jól bírtam, gyorsan regenerálódtam. Szinte magam sem hittem, hogy már a második napon az ágyon törökülésben ülve fogok ebédelni. Amikor a dokim benyitott és így meglátott, viccesen kérdezte, hogy biztos, hogy két napja megműtött-e? És tényleg jól voltam és most is jól vagyok. Bíztam benne, hogy így lesz, agyban rengeteget készültem rá. Meg persze az is számított gondolom, hogy harmad annyit híztam, mint Odettel (mindössze 6 kg-t) és hogy a terhesség alatt végig kvázi sportoltam a lányom miatt (játszózás, stb.) és a szülés előtt két héttel hagytam abba a tánctanítást is. Szóval nagyon jól gyógyulok. Jelen időben írom, mivel még csak három hét telt el és persze kár lenne tagadni, hogy vannak nehezebb pillanatok, de abszolút nincs gond. 

Az itthoni első két hetet négyesben töltöttük. Az első pár napot leszámítva teljesen ideális volt minden. Akkor ugyanis Odett betaknyolódott, mivel két foga előbújt ismét (14 fogú a lelkem) és emiatt alapvetően nyűgös volt, de persze az utóbbi hetek fordulatai miatt is voltak hangulatingadozásai. De aztán szépen összecsiszolódtunk és nagyon élveztük az együttlétet. Nimród kizárólag szopizik, hála istennek teljesen beindult a tejem. Ez is valószínűleg azért van, mert elengedtem azt a stresszt, ami Odettel volt és úgy indultam neki, hogy ha lesz lesz, ha nem nem, kap tápszert, nem fog éhen halni és én nem fogok ezen görcsölni. És hát Nimród ezt megoldotta, szopizik, mint a gép, szépen gyarapszik és jókat alszik (éjszaka egyszer ébred este 8 és reggel 6 között). Odett pedig egy tündérke. Ha Nimród kint van velünk a nappaliban, egyből megy oda hozzá, simogatja, puszit ad neki.
Amikor Öcsibogyót etetem, akkor sincs para, nem hisztizik. Max. felmászik ő is a kanapéra és odabújik hozzám. Az első napokban volt ez a féltékenység féleség, hogy miért pelenkázzuk mi Nimródot az "ő pelenkázóján", talán úgy érezhette, hogy megszentségtelenítettük azt, mert nem akart felfeküdni pár napig. De mára már ez is elmúlt, minden megy a régi kerékvágásban. Pontosabban integráljuk Nimródot a régi kerékvágásba. Apa este 7-től futószalagon fürdet, én először Nimródot etetem, majd rohanok Odetthez. Este 8-ra általában mindkettő alszik. 

 Szerencsések vagyunk, hogy két ilyen remek gyermekkel áldott meg bennünket a sors.

Születés előtt...

Programozott császár. Kedden, szeptember 4-én. Kérdezik tőlem, hogy jó-e, hogy így előre tudom. Igen, jó. Több okból. Egyrészt, a család tudja időzíteni a szabadságokat, hogy elsősorban Odett ne szenvedjen hiányt, másrészt pedig, mivel Öcsibogyó fenékkel lefelé fészkelte be magát, amúgy sincs más választási lehetőségem. Persze gondolkodtam én azon, hogy megvárom, míg jönni akar (még mielőtt tudtam volna, hogy farfekvéses) és küzdök, amíg lehet, de tisztában vagyok a veszélyekkel (seb szakadhat, garancia nincs rá, hogy meg tudom szülni és aztán ismét x órányi vajúdás után - Gyümivel 9 óra volt - mégis császároznak, amire felkészülni így nem lehet). Szóval maradt a döntés, hogy műtét, majd a megerősítés, hogy nincs is más lehetőség. 

Hétfő reggel be kell mennem a kórházba és másnap műtenek. Ha már programozott lett, így én kértem a 4-ét, mivel Odett is 4-én született, így pontosan 17 hónap lesz közöttük.

Odett... Istenem, elmondhatatlan, leírhatatlan, amit érzek. Elfog a sírás, tisztára kiborulok, ha arra gondolok, hogy nem lesz velem napokig, sőt, amíg fel nem épülök, úgy istenigazából meg sem tudom majd ölelni. Pedig ő most pont abban a korban van, hogy nagyon bújós, nagyon anyás és nagyon ölelgetős. Ráborul a vállamra, odabújik a pocakomhoz, befészkeli magát az ölembe és még sok-sok szeretetbombát küld felém. Istenem, annyira szeretem, hogy meg sem lehet fogalmazni! Betege vagyok a gondolatnak, hogy mennyire fog hiányozni! Már akkor is megbolondulok, amikor néhány órai különlét után viszontlátom... Persze tudom, hogy a kórházban effektív nem ő fog a fejemben járni, hanem Nimród, de azt is tudom, hogy amikor jön látogatóba és meglátom, illetve amikor elmegy, akkor szétszakad majd a szívem. Annyira érzem, hogy szeret. És én annyira szeretem őt...

Nimród... Készen állunk a fogadására. Kiságy, ruhák, cumisüvegek stb. a helyükön. Ó, csak jöjjön, jöjjön, mert itt a helye közöttünk! Nagyon-nagyon várjuk, minden félelmünk ellenére, mert persze van abból is bőven. Hogy minden szükségletét ki tudjuk elégíteni úgy, hogy közben a nővére se szenvedjen hiányt. Meg fogjuk oldani ezt is és ő is egy kis csodalény lesz, a mi vérünkből, szerelmünkből. 

A műtét miatt nem izgulok. Tudom mire számíthatok, készülök a felépülésre, hogy minél gyorsabb legyen. Esélyem van rá; sokkal jobb erőben vagyok, harmad annyi súlyfelesleggel, mint tavaly (+6 kg) és mentálisan is tudok rá készülni. Nimród miatt sem izgulok, mert egészséges, ficánkoló csodamanó. Odett miatt izgulok. Illetve nem. Nem miatta. Hanem magam miatt. Van még egy hétvégém, 2 és fél napom, hogy elengedjem ezt a terhet, hogy ne hiányozzon már előre. Tudom, hogy jó kezekben lesz addig is, amíg a kórházban leszek és a felépülésem ideje alatt is.

Nem is tudom, hogy lehet még szeretni így a második gyermeket? De lehet, ugye? Mert ha majd meglátom a kisfiamat, ha majd a karomban tarthatom, amikor majd ő is küldi felém a szükség-szeretet jeleket, akkor majd minden a helyére kerül és érzem, hogy ugyanúgy belefér a szívembe. 

Mert az Anyai szív hatalmasra tud nőni...

2012. július

A legnagyobb újdonság nem kifejezetten a júliushoz kapcsolódik, hanem már augusztusi hír. Mert hogy augusztus 2-án összeházasodtunk. Igazából már akkor szóba került, amikor Odettel várandós lettem, de úgy voltunk vele, hogy még ha batyubálas bulit is csinálunk, akkor is jó lenne, ha jó formában lennék és jól érezném magam a táncos forgatag közepén (értsd: lefogyva, jó bőrben). Szóval kitoltuk addigra, amikor azt nem mondom, hogy most már mehet a dolog. Aztán hogy várandós lettem Nimróddal, ismét szóba került és mivel amúgy is be kellett volna menni az Önkormányzathoz az apasági nyilatkozat miatt, hát úgy döntöttünk, hogy azzal az úttal inkább időpontot kérünk egy két tanús, csütörtöki, 5 perces esketésre. A gyűrűket már áprilisban megvettük, június végén bementünk a hivatalba és két napja hivatalosan férj és feleség vagyunk. Az eseményen Betti volt Gábor, Peti pedig az én tanúm. Fotóink csak azért vannak, mert ők fényképeztek a "szertartás" alatt. Odett közben össze-vissza rohangált és fetrengett, jóformán nem is kellett rá figyelni. Utána elmentünk a Kopaszi-gátra, ahol hivatalos fotózás is volt. Tucsek Tündi barátom - aki Odettről is készítette a két hetes fotókat - jött el és fotózott bennünket.
Korábban pocakos fotózásnak volt lebeszélve az alkalom, de Tündi nagyon kedves és rugalmas volt, így gyakorlatilag hivatalos esküvői képek is készültek, plusz persze Odettről is jó pár. Ezekre még várnunk kell pár hetet, de készítettünk egy montázst a ceremóniáról. Nem kerítettünk nagy feneket a dolognak, igazi "papucsos" esküvőnk volt, mint ahogyan a nászutat is lezavartuk másnap egy délelőtti állatkerti, illetve délutáni játszóházas kirándulással. 

A kis 16 hónapos irtó jó fej kiscsaj. Rengeteget kacarászik, táncikál, rohangál, egyszóval nagyon vidám. Vannak jegyespárjaim, akik járnak hozzánk táncolni és amikor Odett meglátja, hogy megérkeznek, beszalad a szobájába és elkezd pörögni-forogni. Annyira édes! Továbbra is játszózunk délelőtt és délután, minden nap. Nekem már néha elég nehéz egy-két dolog, de összeszorítom a fogam és bírom. Persze Anyatársaim - Ági és Adri - nagyon jó fejek és sokat segítenek; sokszor mentesítenek pl. a homokozó játékok összeszedése alól és hasonlók.

Nimród születéséig még kb. 5 hét van hátra. És bevallom, van bennem félelem. A legnagyobb Odett miatt. Mert már akkor nagyon hiányzik, amikor lemegy Anyuval a játszóra. Már lesem az órát és lógok az ablakban, hogy mikor jönnek fel. Hogyan fogom kibírni azt a hetet, amíg a kórházban leszek? És utána azt, amíg meg nem gyógyulok annyira, hogy teljes erőmből és szívemből magamhoz ölelhetem? (Mert hogy nagy valószínűséggel programozott császárom lesz.) Annyira, de annyira szeretem, hogy elmondhatatlan. Mindig egy ilyen vagány, okos, aktív kislányra vágytam és íme, itt van teljes valójában. Tele vidámsággal, értelemmel, aktivitással - és persze némi rosszasággal -, aki úgy de úgy ölel magához, hogy közben leszakad az ég! Esténként, amikor fürdés után a pelenkázón van és Apja pelenkázza-öltözteti, én is odamegyek hozzájuk. Amikor meglát a pelenkázó oldalánál, kinyújtja a két kis karját és int, hogy hajoljak fölé. És amikor fölé hajolok, átöleli a nyakamat és kacag egyet és olykor még a hátamat is megpaskolja. Én pedig elolvadok és beleolvadok az ölelésébe... 

Öcsibogyó hasonló aktivitást mutat, mint anno Odett. Apjuk már pedzegeti, hogy mi lesz itt egy év múlva, ha Nimród is olyan energiabomba lesz, mint a nővére. Azt mondja, nem kell majd aggódnom a kilóim miatt, lerohantatják majd velem a felesleget... :-) Nagyon nagy a pocim, már a derekamban is érzem és a sokáig állás-menés nagyon elfáraszt, de + kilókat hála istennek alig cipelek. Csak a baba és a hozadéka, annak is csak egy része, mert hogy gyakorlatilag még mindig fogyok (+ 4 kg-nál tartok a kezdeti súlyomhoz képest). Remélem Nimród születése után is így marad és akkor simán lepereg majd rólam az Odett után rajtam maradt tízes.

Bogyó egészségi állapotáról sajnos nincs újabb információm, mert majd csak augusztus közepe felé megyek ismét orvoshoz és ultrahangra, de érzem és tudom, hogy minden rendben van vele. Remélem befordult; én úgy érzem igen, mert jellemzően az éjszaka közepén jön rá, hogy helyezkedjen, amire persze felébredek. Szóval éjszaka Nimród, nappal pedig Odett miatt nem tudom magam kipihenni igazán, de nem panaszkodom. Segítségem van, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek, pihenni meg majd úgy 10 év múlva fogunk igazán, ahogyan a kedves férjem megállapította. :-)



Végül íme a tavalyi, illetve idei év július videója:

2012. június

Odett ma töltötte be a 15. hónapot. Nagyon nagyot nőtt, 82 cm és 10 kg. Most már néha érzem a súlyát, mert persze Nimród, aki 30 hete fogant, szintén szépen gyarapszik odabent. Az időjárás miatt az utóbbi hetekben nehézkes hónapunk volt, de ugyanakkor örömteli és vidám, mint mindig.

Öcsibogyó mocorog, ahogyan azt kell, néha jól rátelepszik a szeméremcsontomra, a medencém olykor annyira fáj, hogy se ülni, se állni nem esik jól, de Gyümi mellett nincs időm lazsálni és sajnálni magam. Vele ekkortájt hagytam abba a munkát és más dolgom sem volt, mint pihenni, rendezgetni a lakást, felkészülni az érkezésére. Most persze nem így van. Anyukám jön hetente kétszer, ami nagy segítség. Azokon a délutánokon kettesben mennek a játszótérre és van pár órám magamra, meg persze az esti órákban és hétvégén Apja átveszi a nehezét, szóval azért van lehetőségem hála istennek pihenni kicsit. Ez a meleg nagyon gáz, bár azt gondolom, hogy nem rosszabb nekem, mint bárki másnak, inkább csak a közel 1,5 kilós Bogyó "viselése" válik olykor terhessé... Nos, igen, eljött az idő, amikor kijelenthetem, vége az áldott állapotnak és terhes vagyok.

Az ultrahang felvételen mi úgy látjuk, hogy nagyon hasonlít Odettre. Nagyon örülök neki, mert akkor ugyanolyan jóképű pasi lesz, mint az Apukája, tekintettel arra, hogy ő meglehetősen jóképű... Amúgy kilóban még mindig csak +2 vagyok a kezdeti súlyomhoz képest (múlt hónap óta nem híztam) és a hasam körfogata is kisebb pár centivel, mint Odettel volt, de ettől függetlenül úgy nézek ki, mint egy lufi.

De nem panaszkodom, mert nagyon boldog vagyok. Örülök, hogy nemsokára megszületik Nimród és itt lesz velünk. Olykor persze eszembe jut, hogy előrébb ugorhatnánk kb. 1 évet az időben, hogy már ő is járjon és önállósodjon, de a babusgatására még jobban vágyom. Karomban tartani, miközben Odett is befészkeli magát az ölembe... Jaj, mennyire csodálatos is lesz majd! Persze sejtem, hogy lesznek nehézségek, de tudom, hogy megoldjuk azokat. Terveink szerint a kiságyát majd hozzánk tesszük és velünk alszik addig, amíg át nem alussza az éjszakát. Ha csak fele olyan jó alvó lesz, mint Odett, 2 hónapos korára már egy szobába kerülhetnek éjszakára is. Optimista vagyok, mi?

Odett nagyon édes. Ha kérdezzük tőle, hogy hol van Nimród, odajön hozzám és rámutat a pocakomra, sőt puszit is ad neki (ez most még inkább buci) és megsimogatja. Délelőtt-délután játszózunk. Ügyesen bánik a labdával, most már a csúszda lépcsőjén is próbál felkapaszkodni és rákapott a homokozásra. Egy egész vödröt telelapátol és a formákba is rakja a homokot, majd lefordítja, megütögeti és leveszi. Persze az eredmény még nem az igazi, de hát nem is ez a lényeg, hanem hogy élvezi és ügyeskedik. 

Továbbra is jó evő. A kanál már régóta a kezében van, mert megköveteli, így újabban elkezdtem úgy etetni, hogy fogja a kanalat, ráfogok én és gyakorlatilag együtt kanalazzuk a szájába. Tanulgatja a mozdulatsort, nagyon fogékony. Nem bánnám, ha két hónap múlva már enne egyedül, de persze ha nem, nem fogom kitagadni. :-)

Sokat énekelek neki és különböző egyszerű mozdulatokkal kísérjük az éneket. Az "Ég a gyertya ég" c. dalnál pl. a fejem felett tapsolok, ami neki még nem megy, de megpróbálja utánozni és a fejét paskolja, miközben teli szájjal vigyorog. És hát persze a pörgés-forgás, amit ezerrel gyakorol! Hihetetlen memóriája van. A figurákat (labda, alma, cipő stb.) és állatokat pikk-pakk megtanulja és ha visszakérdezzük, mutatja a könyvben, hogy hol vannak. Mostanában arra törekszik, hogy ő mutat rá valamire és én mondjam. Gondolom, ez azért van, mert lassan készülődik maga is kimondani. Össze-vissza dumál, de nagy merészség lenne a részemről azt mondani, hogy konkrétan nevén nevez valamit vagy valakit. Nekem mintha azt mondaná, hogy Ana, Apjának pedig, hogy Appa, a labdára pedig, hogy adda, de azért még nem merem feljegyezni ezeket, mint első szavak, mert hát lehet, hogy csak mi képzeljük bele, mert már annyira jó lenne, ha megszólalna. De mindent kifejez, amiről beszélni szeretne, teljesen érthető a kommunikációja. 

Elkészítettem a júniusi videót is, amiben igyekeztem összefoglalni a tavalyi, illetve az idei év eseményeit. Tavaly ilyenkor mindössze a 3. hónapját töltötte, ma pedig már 15 hónapos! Annyira rohan az idő!

MiniPötty új elérhetőségen

Kedves Ismerőseim, Blog olvasóim!

Ez a bejegyzés azoknak készül, akik eddig is és ezt követően is szívesen olvassák blogomat.

Amikor 2 évvel ezelőtt elkezdtem írni, Minipöttyre "kereszteltem", mivel családunkban nagy imádatnak örvend a pöttyös túrórudi... :-) Viccet félre téve, első beírásomat nem sokkal megelőzve fogant meg Odett lányom, akinek akkor valójában még a nevét sem tudtuk. Becenevei is a benti 9 hónap alatt és a születését követően is folyamatosan változnak, bővülnek, éppen csak Minipöttynek nem hívjuk.

7. hónapja már, hogy kistestvére is megfogant, őt meg pláne nem is becéznénk így, s mivel blogom - érthető okokból - már nem csak Odettről szól, úgy döntöttem, címet változtatok.

Változatlan tartalmú és küllemű, de új elérhetőségen található blogom ezentúl itt olvasható:

http://www.otkablog.blogspot.hu/

Remélem, továbbra is olvasóim között üdvözölhetlek Benneteket! :-)

2012. április - május

Nagyon szégyellem magam, de a múlt hónap kimaradt. Nem sok mentségem van, ha csak az nem, hogy a sok jövés-menésben teljesen elfáradtam és már nem volt erőm írni. Odett ma 14 hónapos, de beszámolóm az elmúlt két hónapról szól.

Odett első születésnapján egyszer csak megállt egyedül (a lenti videóban 2:00 percnél látható) és azóta szó szerint nincs megállás. Szépen lassan, apránként elindult egyedül is (ez is látható a videó folytatásában). Először közöttünk, majd a szoba egyik részéből a másikba. Később a nappaliba is kimerészkedett, illetve elkezdte bejárni és két lábon is felfedezni a lakást. Végül már a játszón is egyedül jött-ment és ez azóta is így van. Ezt a videót azért szerkesztettem, hogy később is vissza tudjuk nézni születésétől napjainkig a fejlődését.

Májusban a legfontosabb történés az volt, hogy eldöntöttük, egyszer s mindenkorra megpróbáljuk megoldani a fürdetést. Gyakorlatilag 10 hónapos kora óta nem fürdött egyedül, hanem leginkább velem, néha az Apjával. De hát nekem sem túl kényelmes már az együtt fürdés, szóval megbeszéltük Gáborral, hogy egy hétig kitartóak leszünk és egyedül fürdetjük, vállalva a hisztizést. Ez a hét szerencsésen egybeesett Mami egy heti ittlétével, szóval a java ordítást ő viselte - ezúton is köszönjük neki :-). Aztán vasárnap este még beültem vele a kádba, hogy a heti hajmosást megejtsük és akkor hirtelen kiszállt az ölemből, felém fordult és igaziból elkezdett pancsolni. A következő nap óta ismét egyedül fürdik, sőt, kifejezetten fut a kádhoz, ha meghallja, hogy megyünk fürdeni. Végre!!! 4 hónap volt ez a "kis" nehézség, de azt hallottam, hogy van, ahol sokkal tovább tart. És mintha az idegen félelme is eltűnt volna.
Mostanra már 9 foga van, mert egy kisőrlő teljesen, egy pedig félig kint van. Ezekkel a kisőrlőkkel nem taknyosodott be úgy, mint a metsző-, illetve szemfogakkal, viszont sokkal nyűgösebb volt tőlük.

Elkészítettem a májusi videót is, mert tervezem, hogy minden hónapban készítek egy akkor és most videót. Itt tavaly a legfontosabb történés a hasról-hátra fordulása volt 6 hetesen.

És hát persze a kistestvér!

Hosszas gondolkodás után a Nimród név mellett döntöttünk. Most biztosan azt kérdezed, Kedves Olvasónk, hogyan lehet becézni ezt a nevet. És még szerencse, hogy nem hallom a kérdést, mert biztosan égnek állna a hajam tőle... :-) Mert hogy eddig szinte mindenkitől ez a kérdés hangzott el elsőként. Erre a válasz pedig ez: pontosan úgy, ahogyan Odettet. Sehogy. Vagy ha mégis, akkor Odettke, tehát Nimródka. A szomszéd néni, Jolika, Odinak szólítja, amire persze nem is hallgat a lelkem, mert szerencsére senki más nem hívja így. Nimródot majd biztosan Niminek fogja hívni, de remélem szintén csak ő lesz majd az egyetlen. Amúgy nagyon szeretjük Jolikát, odavan Gyümiért, szóval tőle simán belefér ez a hülyeség... :-)

Visszatérve Nimródra, sajnos fotóm még mindig nincsen róla, mert az uh-n nem adtak. A 19. heti vizsgálatra bejött Apa is és láthattuk őt 4D-ben, akár csak anno Odettet. Én valahogy annyira a kisfiamra koncentráltam, hogy ki is kapcsoltam Odettet a fejemből, de Gábor azt mondta, hogy szerinte nagyon hasonlítanak egymásra. Aminek nagyon örülnék, ha tényleg így lenne, mert Odett igazán szép kislány és mivel tiszta Apja, ezért Nimród nagyon jóképű fiatalember lenne. Persze ha rám fog hasonlítani, annak is nagyon fogok örülni, mert hogy a Bátyám is jóképű és hát valószínűleg fiú lévén inkább rá fog hasonlítani (ahogyan Rella kishúgom énrám). Na mindegy, mert hát nem ez a legégetőbb kérdés. Pontosabban hála istennek nincsen semmilyen égető kérdés, mert a leleteim kiválóak, Öcsibogyó pedig remekül van. Az ultrahang óta folyamatosan mocorog, rugdos és csuklik, szóval szinte állandóan érzem. Ami nagyon-nagyon jó érzés. A körmeimet ő is megette a 20-24. hét között, akár csak a nővére, de már ezen is túl vagyunk.

Szóval minden rendben van velünk. Mióta Odett elindult egyedül a játszón is, sokkal könnyebb minden. Bírom a másállapotot, ami egyelőre még nem terhesség. Nagy a hasam persze, pontosan akkora, mint Odettel volt ekkortájt, de még csak 1 kg-t híztam, szóval a súlyt nem érzem olyan rettentően, mint anno vele, amikor hirtelen híztam ezer kilót.


Még több videó található a youtube-os csatornámon. Mert attól még, hogy nem írtam, nem szűntem meg Anyának lenni és - többek között - előre gondoskodni az emlékekről... :-)

Gyümink 1 éves!

Ez a nagylány 8,5 kg és 75 cm. Éppen tegnap voltunk a védő néninél, de mivel nem kicsit volt hisztériás a lelkem, így simán lehet, hogy nem is valós az adat. Azért kb. ennyi, de tulajdonképpen mindegy is. Szépen fejlődik, sokat és tartalmasakat eszik, a ruhákat kinövi és sokat mozog. Szóval rendben van.

Ami viszont a hisztit illeti, az most ismét erőteljesebb lett. Sokat gondolkodtam rajta, hogy ez mitől lehet, végül azt hiszem, megfejtettem az okát. Ugyanis életének 12. hónapjában annyira rákapott a menés ízére, hogy teljesen megbolondul tőle. Ha csak ül az ölemben, egyszer csak hátranyúl a kezemért és fogja és menni kell. Körbe-körbe a lakásba. Gondoltam, akkor éppen ideje elővenni, pontosabban rendeltetés szerűen használni a járássegítőt. Úgyhogy egyik délután elé tettem, hogy tessék, akkor uccu neki. Először úgy, ahogyan már korábban is próbálta, féltérden (kenus pózban) tologatta. Persze ki is gurult alóla. Éppen kezdett volna elkámpicsorodni, amikor ránevettem és megtapsoltam és megdicsértem, hogy milyen ügyes. Kinyílt a szeme, felvonta a szemöldökét és valami eszméletlen nagy büszkeség ült ki a kis arcocskájára. Felpattant, megfogta a kapaszkodót ismét és újra nekirugaszkodott. Aztán egyszer csak felállt és úgy kezdte el tolni. Nem akartam hinni a szememnek! Ahogy rakosgatta a kis lábait! És annyira, de annyira boldog volt! Gyorsan előkaptam a gépet is, hogy megörökítsem. (A sok tapsi-tapsi azért van a végén, mert nagy boldogságomban, és hogy erőt adjak neki, elragadtattam magam.)

Azóta a gépet - avagy fűnyírót - a babakocsira kötve visszük magunkkal a sétákhoz is. Kipróbáltuk fűben is, ott is nagyon ügyesen ment vele, de persze nehezebben is. A legjobban az aszfalton halad vele. Sokat megy, de persze el is fárad. Azért örülök, hogy elindult ezzel. Bevallom, kicsit várom már, hogy enélkül is nekilóduljon. Olyan kis ügyes. Néha már pár másodpercre megáll egyedül úgy, hogy észre sem veszi.

Ahogy kitavaszodott, a játszóterezés is nagy szerepet kapott. Délelőtt-délután lent vagyunk. Sétálunk, csúszdázunk, hisztizünk (ezt leginkább csak ő), Dávidozunk. Nagyon édes a két kis manó. 

A fürdéssel is történtek előrelépések. Egyik délután, amikor bent voltam a fürdőszobában, Odett szokás szerint ült az ajtó előtt és játszott valamivel. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy félre hajtotta a fürdőszoba szőnyeget és bejött a kádig. Hoppá! Akkor tehát a szőnyeg frusztrálta?! No, innentől kezdve szőnyeg fel, Odett be. Amikor Apja hazajött és ment zuhanyozni - biciklivel jár -, akkor is bement hozzá, egészen a kádig és nem zavarta a víz. Úgyhogy tettünk egy kísérletet. Miután Apja kiszállt, beültem én a kádba. Odajött. Elővettem a kacsákat meg a többi fürdetős játékot, rátettem a kád peremére. Vidáman játszadozott vele. Úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk, hogy Apja levetkőzteti, aztán én beemelem az ölembe. És sikerült! Elvolt velem, az ölemben. Amint le akartam ültetni a lábam közé, rögtön kitört rajta a hiszti és itt vége is volt az idillnek, szóval ezt a későbbiekben már nem erőltettem. Ül tehát az ölemben, énekelek neki, pancsolunk, megfürdetem, locsolom. Fürdik tehát. Nem úgy, mint régen, de már ez is hatalmas előrelépés.

Szombaton tartjuk első közös születésnapi zsúrunkat. Jönnek Pécsről a másod-unokatestvérek is, bátyámék is Rellussal, szóval lesz gyerek bőven. Felnőtt is persze, nagyszülők, keresztnagyszülők, kereszttesómék. Már nagyon várjuk. Összeállítottuk a menüt és reméljük az időjárás is kegyes lesz hozzánk, hogy egy kicsit játszóterezni is tudjunk.

Ami a kistestvért, illetve a közérzetemet illeti, minden rendben van. Estére persze cudarul elfáradok, de bírom. Odett kondiban tart (még mindig nem híztam), kistesó pedig birka türelemmel tűri Odett nyakasságát. Rám is fér, remélem később is ilyen kis türelmes lesz. Április 19-én megyek legközelebb ultrahangra, Gábor is elkísér majd. Remélem, megmutatja magát és bizonyosságot nyer, hogy húga, vagy öccse lesz-e Odettnek.

A mi kis 1 éves manónknak. A kis csodánknak.

Boldog születésnapot, Odett!

Kistestvér érkezik! - 4. hónap

2012. március 7.

(13. hét)

Szia Kismanó!

Ma voltam ismét ultrahangon, majd ezt követően az integrált teszt végett vérvételen. Ez a vizsgálat azért szükséges, hogy minden szempontból kiderüljön, hogy egészséges vagy-e. A vérvételnek lesz egy második fázisa is majd (március végén), szóval annak eredménye még arrébb van (nővérednél is így volt), viszont az ultrahangon kiderült, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. 

Sajnos fotót nem kaptam rólad, mert technikai probléma volt a nyomtatóval, de ÉN LÁTTALAK! Nagyon együttműködő voltál, nagyon gyorsan meg tudott vizsgálni mindent a doktor néni. Ébren voltál, ficánkoltál és hatalmasnak láttalak. Ami persze nem igaz, de az tény, hogy már most nagyobb vagy, mint a nővéred (67 mm). És bár nem 100 %-os biztonsággal, de azt mondta a doktor néni, hogy fiúnak látszol. Biztosat majd csak a következő uh-n fog tudni mondani, persze csak akkor, ha megmutatod magad. :-)

Érezlek a pocakomban. És szeretlek, nagyon!

--------------------------------

2012. március 12.

(14. hét)

Szia Kiskrapek!

Mert nagyon-nagyon bízom benne, hogy az ultrahangos dokinő tényleg jól látta és valóban a kisöccse vagy Odettnek. Ha mégis kislánynak születsz, biztosan megbocsátod majd nekem, hogy most lepasiztalak. :-)
Ezen a héten itt van velünk Bori mami, Pécsről. Nővéreddel egész álló nap csak játszik. Mást sem hallok mint hatalmas kacarászásokat!

Te jól vagy, sőt, remekül, és én is. Néha már érzem, hogy megkeményedik a pocakom, de azért be kell látnom, már most (illetve Odett óta még mindig) elég nagy, szóval azért még kell pár hét, amíg igazából érezlek. De erős baba vagy és nagyon-nagyon nyugis.
------------

2012. április 3.

(17. hét)

Kimaradt pár hét, de igazából - hála istennek - nincs semmi extra, amiről beszámolhatnék. Te jól vagy, én jól vagyok. Biztosan hízol is odabenn, de ezt pillanatnyilag még nem érzem, mert - szerencsére - még mindig nem híztam egy grammot sem. Viszont a pocakom mérete nőtt, szóval Te azért gyarapodsz.

Legközelebb április 19-én megyek ultrahangra, majd a nődokihoz. Apukád is jön majd velem. Nővérednél is az ekkor esedékes uh-n volt bent és láttuk is őt 4D-ben. Remélem, hozzád is lesz szerencsénk.

Nővéred holnap lesz 1 éves. Cuki kis csaj, már nagyon várom, hogy megismerjétek egymást. Azért ő már most nagyon hálás lehet ám neked, mert te birkatürelemmel tűröd az ő kis (vagy inkább nagyon is nagy) primadonnaságát.
--------------------

11. hónap - 2012. február

Ebben a hónapban kimaradt a méricskélés, mert lebetegedett a védő nénink, de Odett kb. 8 kg és 74 cm lehetett a hó elején.

Izgő-mozgó, csak akkor van nyugton, ha alszik. Ami sajnos az éjszakától eltekintve (ami változatlanul kb. 11 óra egyhuzamban) egyszer van csak napközben. Délelőtt már régóta nem alszik. Arról én szoktattam le még 7 hónapos kora körül, hogy legalább a deles alvása hosszabb legyen (az addigi 2-3x 20-30 percek helyett), szóval ebéd után alszik kb. 1,5-2 órát. De ahogy betöltötte a 10. hónapját, délután már nem volt hajlandó aludni. Az első két hétben még ugyanúgy letettem, mint azelőtt, de nem akart aludni, szóval most már meg se kísérlem. Persze szüksége lenne rá, mert este 7 órára már kóvályog és nagyon fáradt. De végül is nem baj. Így akkor, ha délben nem alszik hosszan, este hamarabb fektetjük le. Így is reggel 7-ig alszik, szóval tul.kép. tök mindegy, mikor kerül ágyba.

Viszont kialakult egy érthetetlen helyzet, egy probléma, mégpedig a fürdetéssel. Csecsemő kora óta nagy kádban fürdetjük. (Egyetlen egyszer, az első este, amikor hazahoztuk, akkor fürdettük kis kádban, de borzasztó kényelmetlen volt, szóval rögtön vissza is adtuk azt a bátyáméknak.) Szóval, mindig is nagy kádban fürdött. Ahogy fejlődött a mozgása, úgy igazítottuk ehhez a fürdetést is. (Amikor pl. már megfordult, megfordítottuk mi is a kádban, amikor négykézlábra nyomta magát, a kádban is hagytuk, hogy megtegye - persze kevés vízzel -, és mióta ülni-állni tud, a kádban is ül, illetve áll.) Viszont valamiért egyik napról a másikra elkezdett félni a víztől. Vagy a kádtól. Vagy mindkettőtől. De nem az itthonitól, pontosabban nem csak az itthonitól, mert Anyósomnál ugyanúgy félt, szóval ehhez nem köthető. Próbáltuk úgy, hogy beült az Apja, de akkor sem, beültem én, de akkor sem. Egyedül akkor megy, ha kicsit erőszakosabbak vagyunk és a nyugtatás mellett pikk-pakk betesszük úgy, hogy szinte feleszmélni sincs ideje. Ha már bent van, akkor nincs gáz, simán eljátszik a játékaival úgy, mint régebben. De ha elhúzzuk az elejét és észreveszi a vizet, belénk csimpaszkodik, mint egy kismajom és gyakorlatilag üvölt. De nem hisztisen, hanem félelemből. Ilyenkor ki is hagyjuk a fürdetést. Van valakinek ötlete a kiváltó okra, illetve arra hogyan oldjuk meg? Vagy majd elmúlik? De jó is lenne!

Nagyon anyás lett. Ez több dologgal összefügghet, például a szeparációs szorongással is. Mert hogy valahogy elkezdett félni az idegenektől, illetve az új dolgoktól is. Pl. vettünk egy új szőnyeget a nappaliba, amit kereken 5 napon keresztül kikerült. Nem volt hajlandó rámenni, ha rátettük, rögtön lekoccolt róla. Ha jön hozzánk valaki, akkor minimum 15 percig a fenekembe (vagy ha Apja is itthon van, akkor az övébe is) bújik. Kell neki idő, amíg feloldódik. Így van a nagyszülőkkel is és a nenével is, akiket pedig hetente legalább egyszer lát. Szóval nem csak azokkal, akiket még sosem látott. De olykor ez is változik. Legutóbb pontosan olyan barátságos volt egy hozzánk érkezővel, mint azelőtt. Szóval hol ilyen, hol olyan. De akkor is irtó édes, amikor kicsit feszült. Egyszerűen imádni való. És minden nehézség ellenére megmondom őszintén, hogy nagyon-nagyon jól esik a ragaszkodása. Mindig erre az érzésre vágytam. Láttam más gyerekét, fogtam más gyerekét és irigykedtem, hogy mennyire bensőséges a kapcsolatuk az Édesanyával. És vágytam erre. És most itt van. És nem adnám semmiért.

Mostanra már nagyon sokat fejlődött értelmileg is. A könyveket hozza és jelzi, hogy olvassak, énekeljek neki. Mert az éneklést továbbra is nagyon szereti. És már felismeri a szobájában lévő tárgyakat, figurákat, állatokat is. Ha kérdezem tőle, hogy hol a maci, akkor megy oda hozzá. Ugyanígy van a lovacskával és a kutyával is. A séták így, hogy jobbra fordult az idő, hosszabbak lettek és kiegészültek egy kis játszótéri hintázással is.

Nagyon jól vagyunk és ami a legfőbb, szeptemberben bővülni fog a családunk. A kistestvérről ugyanitt vezetek majd blogot a születéséig, de inkább úgy, hogy a havi összefoglalókban külön link alatt lesznek a neki írott gondolataim. Szóval: kistestvér érkezik! :-)

Kistestvér érkezik! - 2., 3. hónap

2. hónap - 4. hét

(2012. január 4.)

Nos, hát igen. Ismét babát várok. Igazából nagyon gyorsan jött, mert hogy októberben volt a vetélésem és gyakorlatilag decemberben ismét megfogant a kistestvér.

Tuti biztos vagyok benne, hogy december 14-15-én fogant, amikor kettesben voltunk wellnessezni. És - bár tudom, hogy hihetetlenül hangzik - december 19-én megéreztem, hogy terhes vagyok. Aznap felírtam a naptárba és még csak nem is kérdőjellel, hanem felkiáltó jellel.

Nagyon-nagyon boldog vagyok, ugyanakkor persze rengeteg kérdés is felmerül bennem. Egyrészt az egészségem, illetve hát a baba egészsége. Most egészen másképpen érzem magam, mint két hónappal ezelőtt. Egyáltalán nem görcsölök, nem fáj semmim, mintha nem is lennék más állapotban. Akkor gyakorlatilag 4 hetesen már fájt az alhasam reggelenként, mire aztán egyik reggel meg is történt az, amit senkinek sem kívánok. De most egészen más a helyzet.

És ami az érdekes, még Odettel való terhességemhez képest is minden más. Persze mondják, hogy nincs két egyforma terhesség, de hát én ugyanaz vagyok, nem? De eddig még nem fedeztem fel hasonlóságokat. Odettel szinte kezdettől állandóan pisilni jártam, most nem. Akkor gondom volt a nagy-vécézéssel (elnézést), most egyáltalán nincs. Akkor rögtön elkezdett fájni a cicim, most nem. Persze már érzem, hogy változom, de korántsem annyira, mint 18 hónappal ezelőtt. Mert hát így van, pont 18 hónapja, hogy Odettel terhes lettem és lám, most a kistestvérét hordom a szívem alatt. Most, hogy Odett 9 hónapos lett!

Másik izgalom persze a gyerekszoba, az altatás, az egész napos programok... hogyan is lesz minden, amikor a kistestvér beköltözik hozzánk? 

Szerintem kisfiúnk lesz. :-)
-------------------------------------------------

2. hónap - 6. hét

(2012. január 21.)

Már 6 hetes a kisbaba. Októberben ennyi hét után vetéltem el. Továbbra is van bennem félelem, de most már kezdek megnyugodni. Még mindig minden rendben van, és még mindig minden másnak tűnik, mint Odettel. Vele kezdettől hízni kezdtem, pillanatnyilag fogyok. Ez persze amiatt is lehet, hogy egyrészt - mint fentebb írtam - a wc-zéssel nincsenek gondok, másrészt pedig, mióta Odett darabosat eszik, teljesen együtt étkezünk. Reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora, ami 18.00 órakor van. Így naponta 5x eszem és ugyanazt, mint Odett. Viszont mivel a szülés óta nem nyertem vissza a régi súlyomat és alakomat, így jelenleg is nagy a pocakom, kb. mintha 6 hónapos terhes lennék. De hát majd a kistesó belenő és kitölti, nemde? Szóval sokkal jobb a közérzetem. Tornázni is eljárunk Odettel, ami nekem tornát és néha az utána való rohangálást jelenti, neki pedig a gyerekek hajkurászását. :-)

Orvoshoz majd csak  február 9-én megyek. Azért csak akkor, mert októberben rögtön mentem és uh-ra csak két héttel későbbre kaptam időpontot, mert hogy ténylegesen akkorra van szívhang stb. Szóval most így, hogy már 9 hetes lesz a baba, reménykedem benne, hogy rövid időn belül eljutok uh-ra is. Nagyon izgulok ám! :-)
-------------------------------------------------

3. hónap - 9. hét

(2012. február 9.)

Most már bizonyosságot nyert, hogy ismét várandós vagyok. Voltam dokinál, aki rögtön küldött ultrahangra és már fotóm is van a kistestvérről! Istenkém, elmondhatatlan a boldogság, hogy ismét babát várok! Ugyanolyan izgalommal hallgattam a szívhangot és néztem a monitoron a legkisebb minipöttyöt, mint Odettet. Fantasztikus érzés!

És én is remekül vagyok, továbbra sincs semmi extra tünetem, sőt, még annyi kellemetlenség sincs, mint Odettnél, pedig rá sem panaszkodhattam.
Szeptember 10-14 körül fog megszületni. Még mindig hiszem, hogy kiskrapek lesz! :-)
-------------------------------------------------

3. hónap - 11. hét

(2012. február 21.)

Még mindig minden rendben és tudom, hogy ezután is így lesz. Most már igazán érzem, hogy ismét van egy pocaklakóm. Séta közben, ha gyorsabban megyek, már feszül is az alhasam, úgyhogy lassítanom kell. Pisilni is rendesen elkezdtem, szóval az éjszakai nyugalmaknak úgy tűnik, ismét vége egy kis időre. No és persze a cicim. Eddig nem éreztem különösebben, tekintettel arra, hogy sem a régi formáját, sem a régi méretét nem nyerte vissza, de most már érzem. Azt hiszem, még van pár hetem, hogy kihasználhassam a hason alvást, aztán ennek is vége lesz, szintén egy kis időre. De hát ki bánja, nem igaz? Mert én egyáltalán nem! Nagyon várjuk a kistestvért! Jaj, jaj, még sok-sok hét addig, hogy megtudhassuk, fiú vagy lány néven gondolkozzunk-e.
-------------------------------------------------

3. hónap - 12. hét

(2012. március 1.)

Bizony, lassan túl vagyunk az első trimeszteren. A félelmeken. Bár igazából nem paráztam túl sokat, mert biztosan éreztem, hogy kismanó jó helyen van. A leleteim jók, jövő héten megyek újra dokihoz és ultrahangra.
Vajon Odett érzi, hogy pocaklakóm van? Annyira anyás lett az elmúlt hónapban!

10. hónap - 2012. január

Új év, új hónap. Szilveszter este ismét otthon voltunk, akárcsak tavaly. Öregszünk? Lett volna lehetőségünk elmenni bulizni, de végül úgy döntöttünk, hogy otthon maradunk. Tulajdonképpen már éjfél előtt, 11 órakor lefeküdtünk, de akkor valamiért Odett felébredt (mert amúgy alszik reggelig) és egy óra volt, mire visszaaludt, szóval végül ébren talált minket az új év.

Január hónapban mozgásfejlődésben nem történt semmi olyan extra, mint az első hónapokban, de hát ez így természetes. Most arra gyúr, hogy kapaszkodás nélkül felálljon/megálljon. Ehhez két térden, illetve féltérden egyensúlyozgat, de még mindig kapaszkodik. Igaz, az is elég neki, ha a gatyámat fogja két ujjal, de egyelőre így érzi biztonságosnak. Nem sürgetem, pontosan tudja, hogy mi a jó neki. A kölcsön-járássegítőbe ügyesen kapaszkodik, de mivel gurul, fogni kell, nehogy kiszaladjon alóla. Amúgy nagyon ügyesen pakolgatja a lábait, úgy is, ha a kezét fogjuk. Sokszor kell róni a köröket a lakásban, de hála istennek mindig van, aki megy vele. 

Nagyon vidám, ugyanakkor meglehetősen akaratos kiscsaj. Néha komolyan összetűzzük a bajszunkat. Van tiltott zóna, amit pontosan tud is, de akárhányszor rászólok, mindig kiröhög. Szinte már felesel. Pedig szerintem alapvetően szigorú vagyok. Ötlet? :-)

9. hónap - 2011. december

A december hónapunkat természetesen a karácsony jellemezte. A hónap elején Apukájának a cége rendezett Mikulás ünnepséget, amelyre mi is elmentünk. Sok gyerek volt, no meg persze a Télapó. Róla, illetve az első közös találkozásról sajnos nincs fotónk, de emlékünk őrzi a pillanatot. :-) Aznap (december 3.) reggelre kibújt az első fogacskája. Az autóban vettem észre, miközben odafelé utaztunk. Nagy volt az öröm, mondhatom! Már annyira vártuk! 8 hónaposan végre előbújt az első! Ez után már szinte nem volt megállás. Gyakorlatilag  azon a héten kibújt összesen 4 foga (alul és fent a két-két szemfog), két naponta pottyantott egyet. Mára már az 5. szemfog (bal felső) is kint van és előkészületben van még legalább egy. Változatosan bírja. Kicsit nyűgösebb, de nem jelentősen, az éjszakákat is átalussza. A leginkább jellemző, hogy kicsit betaknyosodik, tehát szívni kell az orrát, de ez sem vészes.

Most már annyira tudatosan csinál mindent. Rellát, de úgy általában a gyerekeket nagyon szereti. A múltkor receptet kellett felíratnom. Betoltam a rendelőbe és amíg vártunk, majd' kiugrott a babakocsiból, amint meglátta ott a gyerekeket. És a reggeli sétáknál is, ha éppen elcsípjük a közelünkben lévő iskolában a szünetet, akkor nézi az udvaron szaladgáló gyerekeket. Ebben a hónapban kimaradt három hét Dávidkával, de már ismét játszanak és továbbra is nagy a szeretet.

És ami a tudatosságot illeti, nagy huncut a lelkem. Érti, hogy ha valamire nemet mondok (jellemzően, hogy nem szabad) és miután mondtam, hogy nem, rám néz, aztán elvigyorodik és újra kezdi. Ismét rászólok, ismét rám néz még pimaszabbul, ismét kiröhög és ismét folytatja. Egy darabig "eljátszunk" így, de aztán fogom és arrébb viszem. Viszont, mivel kiszélesedett a játszó területe - mert hogy nagy esemény ebben a hónapban, hogy elhagyta a szobáját és az egész lakást körbetrappolja - újra odamászik, ahonnan elvittem és kezdjük elölről. Egy darabig persze, mert azért nem hagyom, hogy tovább szívasson. :-) Ej, de nehéz dolog is ez a nevelés!!!

A legfőbb karácsonyi ajándék az etetőszék volt, amit már novemberben megvettünk neki, mivel már nagy szükség volt rá. Azért persze kapott még sok-sok mindent, de hála a rokonainknak, mindenki megkérdezte, hogy mire van szükség. Ami mégis váratlan volt, viszont nem karácsonyi ajándék, hanem ad-hoc és rettentően örültünk neki, hogy megörökölte pécsi másod-unokatestvérei, Szandra és Emma egy-egy játékát is. Az egyik ez a piros paci. Először nagyon félt tőle, nem engedte, hogy ráültessük. De aztán megölelgettem, megsimogattam, megszeretgettem a pacit és mondtam neki, hogy nagyon szeretem és ezek után már nem félt többet. Innentől kezdve nagy kedvenccé vált. Hintázik és táncol és ugrál rajta.

Bár most már január van, azért beleférek a 8 napba, hogy minden kedves olvasónknak nagyon boldog új évet kívánjak!