2010. szeptember 23., csütörtök

3. hónap - 12. hét

Pindurom!

Annyira nyugodt kisbaba vagy, hogy szinte hihetetlen! Szerdán voltam ismét ultrahangon, ahol a doktornő alig tudott felébreszteni, hogy mindenhonnan megnézhessen! :-)
Aztán amikor végre sikerült egy kicsit, láttam, ahogy mozogsz és lebegsz és ficánkolsz és aztán pár másodperc múlva ismét mély álomba merültél (szerencsére ez a pár másodperc elég volt, hogy lemérjenek). Szóval minden a lehető legnagyobb rendben van!
Már 6 cm vagy és ábrázolódnak a végtagjaid és az orrcsontod is! Jaj, már alig várom, hogy lássalak!

Pontosabban, hogy lássunk!
Apukád egy tündér! Eddig is a tenyerén hordott, de mióta beköltöztél a pocakomba, még inkább így van. Nagyon szeretem őt...



A fényképen látszik, hogy a méreteid alapján születésed időpontját április 8-ról április 2-re módosították, bár naptár szerint pont az én születésnapomon, tehát április 6-án fogsz születni. Így vagy úgy, de nagyon nagy ajándék leszel!
Az ultrahang után voltam vérvételen, hogy kiderüljön, egészséges vagy-e. Ennek a vizsgálatnak a másik része majd október közepén lesz és az eredmény pedig csak október végén, de én addig is tudom, hogy minden rendben van veled! :) Már nem görcsöl a pocim, bár még mindig rengeteget kell pisilnem és a cicim is még mindig fáj és nő (ennek Apukád nagyon örül), szóval minden rendben van velem is.

2010. szeptember 14., kedd

3. hónap - 10. hét

Szia Pindur!

Úgy látom, még mindig jól vagy :-) És képzeld, én is! 
A héten mentem vissza a dokihoz, vittem a laboreredményeimet. Minden a lehető legnagyobb rendben van. Mondtam, hogy az ultrahangos doktornő jelezte, hogy kisebb a helyed, mint a szokásos és hogy néha görcsöl is a pocim, de azt felelte, hogy emiatt nem kell aggódnom. És a hét második felében már szinte alig görcsöltem, úgyhogy kezdek megnyugodni... :-)
És hát továbbra is a cicim mérete és a gyakori pisilés tudatja csak velem, hogy ketten vagyunk - a rosszullétek elkerülnek :-) Nagyon rendes kisbaba vagy ám!

Ami a doktort illeti: többen írtak vele kapcsolatban egy fórumban (nem itt) és mindenki hasonlókat tapasztalt, mint én. És azt mondták, hogy ne vegyem a lelkemre, mert ő ilyen: volt olyan kismama, akit a szülőszobában sem ismert meg elsőre... :-) Szóval emiatt is megnyugodtam.
Emlékeztettem a 12. héten esedékes Down-kór szűrésre, mert hogy elmúltam 35 éves, mire felkiáltott, hogy "Jaj, hát Maga az!?"
Szóval jövő héten megyek erre a vizsgálatra. Apuddal úgy döntöttünk, hogy az UH+laborvizsgálatot választjuk, ami sajnos pénzbe kerül ugyan, viszont veszélytelen. Nagymamád pedig hozzájárult ennek a vizsgálatnak a költségeihez. A másik lehetőség a magzatvízből vett minta lenne, ami ingyenes, viszont veszélyes. És mi nem akarunk semmilyen veszélynek kitenni...

Egyelőre ennyi :-)