Szia Gyümi!
Közeledünk a végéhez. Már nincs sok hátra, tényleg maximum 1 hét és kézzel foghatóan itt leszel velünk. Persze most is velünk vagy, annyit mocorogsz, hogy szemmel látható, ahogy egyik oldalról átmozdulsz a másikra. Csuklani is szoktál, nagyon vicces :-) A hétvégén fixen összepakoltam a kórházi csomagokat. A tiédet és az enyémet. Eddig is minden egy helyen volt, de most már tényleg csak fel kell kapni és kész. Bevallom, egyre nehezebbnek érzem magam. Néha úgy, de úgy keresed a helyed, hogy keresztbe fekszel és ilyenkor levegőt se nagyon tudok venni. Alvás közben ki kell párnáznom a pocimat és arra ráfektetni Téged, máskülönben "leesel" és az meg nagyon kellemetlen nekem. Tudom, hogy Neked is az, nagyon kevés már a helyed és ezért is fészkelődsz annyit. Egyik éjjel nyugi van, másik éjjel pedig küzdés a természettel... Mindig érzem, hogyan is érzed magad és azért a legtöbbször jól, szerencsére.
Én már nem nagyon csinálok semmit. Reggelente kotlok még (), de már egyre rövidebb ideig és egyre kevesebbeket bírok. Napközben nagyrészt ülök és számítógépezek vagy a babanaplóddal foglalatoskodom (nem ezzel, hanem amit kézzel készítek Neked). A mozgás már nagyon kellemetlen és nehéz.
De félre ne érts! Ez egyáltalán nem panasz! A kellemetlenségek ellenére minden percet élvezek Veled, minden percét élvezem a várandóságnak. Mert amikor rossz, az is csak azért van, mert éppen úgy mozdultál, de a lényeg, hogy látom és érzem, ahogy megmozdultál. És ezt az érzést nem adnám oda semmiért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése