A december hónapunkat természetesen a karácsony jellemezte. A hónap elején Apukájának a cége rendezett Mikulás ünnepséget, amelyre mi is elmentünk. Sok gyerek volt, no meg persze a Télapó. Róla, illetve az első közös találkozásról sajnos nincs fotónk, de emlékünk őrzi a pillanatot. :-) Aznap (december 3.) reggelre kibújt az első fogacskája. Az autóban vettem észre, miközben odafelé utaztunk. Nagy volt az öröm, mondhatom! Már annyira vártuk! 8 hónaposan végre előbújt az első! Ez után már szinte nem volt megállás. Gyakorlatilag azon a héten kibújt összesen 4 foga (alul és fent a
két-két szemfog), két naponta pottyantott egyet. Mára már az 5. szemfog (bal felső) is kint van és előkészületben van még legalább egy. Változatosan bírja. Kicsit nyűgösebb,
de nem jelentősen, az éjszakákat is átalussza. A leginkább jellemző,
hogy kicsit betaknyosodik, tehát szívni kell az orrát, de ez sem vészes. 
Most már annyira tudatosan csinál mindent. Rellát, de úgy általában a gyerekeket nagyon szereti. A múltkor receptet kellett felíratnom. Betoltam a rendelőbe és amíg vártunk, majd' kiugrott a babakocsiból, amint meglátta ott a gyerekeket. És a reggeli sétáknál is, ha éppen elcsípjük a közelünkben lévő iskolában a szünetet, akkor nézi az udvaron szaladgáló gyerekeket. Ebben a hónapban kimaradt három hét Dávidkával, de már ismét játszanak és továbbra is nagy a szeretet. És ami a tudatosságot illeti, nagy huncut a lelkem. Érti, hogy ha valamire nemet mondok (jellemzően, hogy nem szabad) és miután mondtam, hogy nem, rám néz, aztán elvigyorodik és újra kezdi. Ismét rászólok, ismét rám néz még pimaszabbul, ismét kiröhög és ismét folytatja. Egy darabig "eljátszunk" így, de aztán fogom és arrébb viszem. Viszont, mivel kiszélesedett a játszó területe - mert hogy nagy esemény ebben a hónapban, hogy elhagyta a szobáját és az egész lakást körbetrappolja - újra odamászik, ahonnan elvittem és kezdjük elölről. Egy darabig persze, mert azért nem hagyom, hogy tovább szívasson. :-) Ej, de nehéz dolog is ez a nevelés!!!
A legfőbb karácsonyi ajándék az etetőszék volt, amit már novemberben megvettünk neki, mivel már nagy szükség volt rá. Azért persze kapott még sok-sok mindent, de hála a rokonainknak, mindenki megkérdezte, hogy mire van szükség. Ami mégis váratlan volt, viszont nem karácsonyi ajándék, hanem ad-hoc és rettentően örültünk neki, hogy megörökölte pécsi másod-unokatestvérei, Szandra és Emma egy-egy játékát is. Az egyik ez a piros paci. Először nagyon félt tőle, nem engedte, hogy ráültessük. De aztán megölelgettem, megsimogattam, megszeretgettem a pacit és mondtam neki, hogy nagyon szeretem és ezek után már nem félt többet. Innentől kezdve nagy kedvenccé vált. Hintázik és táncol és ugrál rajta.
Bár most már január van, azért beleférek a 8 napba, hogy minden kedves olvasónknak nagyon boldog új évet kívánjak!
