Október hónapban jártunk kardiológián és szemészeten, mindkét helyre a gyerekorvosunk javaslatára mentünk. Szerencsére Odettnek semmi baja, bár a szemészetre évente kell majd mennünk kontrollra, mivel én szemüveges vagyok. Bár ahogy elnézem, minden génjét az Apjától örökölte, neki pedig tökéletes a látása (is!). Tőlem a természetét örökölte. Egyenlőre legalábbis így tűnik. Mert hogy iszonyat nagy primadonna a lelkem! Úgy el tudja játszani a 'nagyhalált', hogy aki nem ismeri, rögtön el is hiszi neki, hogy valami baja van. Pedig maximum annyi, hogy unja az előző tevékenységet. Ilyenkor kell egy alternatíva neki, nem pedig ölbe kapni, bár bevallom, néha én is megteszem. De azért igyekszem inkább az előbbi eszközzel élni és mutatni neki valami mást, ami érdekelheti. Rendszerint be is jön. :-)
Ez a hónap is bővelkedett akciókban. Miután az ülést tökéletesítette, a hónap közepére felállt, illetve ezzel párhuzamosan mászni is elkezdett. Ez konkrétan azt jelenti, hogy egy perc nyugtom sincs. De most komolyan.
Ha a járókában van, akkor feláll, ami azzal jár, hogy sokszor fenékre, fejre vagy valamelyik testrészére pottyan (bár ezen a héten leguggolni tanul, szóval nincs veszve minden). Mostanra már biztosan kapaszkodik, még a könyökét is kirakja, de ettől még, hogy a saját nagy örömére áll, még nem teljes a boldogsága. Ugyanis egy idő után, bár elfárad, mégsem akar leülni és ilyenkor elkezd szirénázni. Én hívom így, mert tisztára olyan hangja van, viszont be kell vallanom, 10 perc folyamatos szirénázás baromi idegesítő tud lenni. Ilyenkor általában kap egy cumit és mellé olvasni valót (lapozgatós zizegős anyag-könyv), vagy ki kell vennem, hogy rendeződjenek a hangszálai. A másik esetben, amikor a szobájába rakom le a földre, hogy játsszon, akkor pedig előszeretettel mászik a konnektorhoz. Ami persze be van dugaszolva gyerekzáras izével, de hát ettől még csak meg kell neki tanítani valahogy, hogy nem szabad odamenni (mert ha pl. vendégségbe megyünk valahová, ott nem feltétlenül van bedugaszolva). Úgyhogy ilyenkor kb. 2 percenként mehetek be nevelni. Főzni is csak akkor tudok, ha valaki itt van, úgyhogy olyankor 2-3 napra készítek ennivalót.
Mindez annyit jelent, hogy baromira nincs sok időm. Akkor esetleg, ha alszik, de az meg ritka, mint a fehér holló! Jó, ha 3 x 30 percre lehunyja a szemét és ellazítja a testét. Ezek a fél órák pedig arra elegendők, hogy pl. a lenti videót összerakjam, vagy leüljek a gép elé megnézni, mi hír a nagyvilágban. Abban már jó vagyok, hogy az övével együtt készítem elő a saját ebédemet is, így - bár előbb őt etetem meg - gyakorlatilag együtt eszünk. Evés után rendszerint leteszem a kiságyba a szobájában, ahová 2 percenként kell bemennem, hogy ismét lefektessem. Előbb-utóbb elalszik, de számomra esélytelen a vízszintes pozíció, mert mire elaludnék, ő már felébred.
No, de ezzel együtt irtó édes! Egyszerűen zabálni- és imádni való! Sokat nevet és nagyokat sikongat. Néha magáról megfeledkezve (ha egészen véletlenül háton fekszik), nézegeti, forgatja a kezét, nézi az árnyékokat. Olyan kis bájos, ahogyan felfedezi a testrészeit és a külvilágot. A szobájában lévő tükröt nagyon szereti. Folyamatosan odamászik, feláll és tapicskolja, nyalogatja. Már a kádban is magabiztosan ül és nagyokat pancsizik. A szó szoros értelmében. Ugyanis már szinte minden tiszta víz. :-) Nagyon jól eszik, kb. 200 g az egy étkezésnyi adagja. Eddig bármit adtam neki, mindent megevett, nem válogatós. (Mondjuk a pocakomban sem volt az, ez még mindig meg is látszik rajtam...) Egyik napról a másikra átállt a 4 órás étkezésre. A műkaját még nem ismeri, mindent magam készítek el, kivéve a reggeli tejpépet. Abból a DM-es Babylove-t eszi; a vaníliást, illetve a kölesest próbáltuk eddig. Iszik is bőven (vizet), szóval tökéletesen 'működik'. Nagyon jó látni, ahogyan fejlődik. Örülök, hogy itthon lehetek vele és mindezt láthatom.
Ebben a blogban rendszerint az örömteli pillanatokról írok, de
természetesen nem csak azokban van részünk. Most elsősorban
(kivételesen) nem Odettre gondolok. Szeptember hónapban, alig, hogy Odett
elmúlt 5 hónapos, megfogant a kistestvére. Magam sem akartam elhinni,
három tesztet is csináltam. Amikor elmentem orvoshoz, ő két hét múlvára
adott időpontot az ultrahangra. Nem aggódtam, hiszen addigra lehet
diagnosztizálni pontosan - van szívhang - a terhességet. De sajnos
harmadnap, hogy az orvosnál jártam, reggel elkezdtem vérezni. 6
hetesen elvetéltem. Ezt már csak utólagosan tudom biztosan, mert azonnal mentem újra orvoshoz, aki egyrészt
átküldött az uh-ra, ahol megállapították, hogy üres a méhem, másrészt
pedig kiírt egy hormonvizsgálatot, hogy kiderüljön, valóban volt-e
terhesség. Volt. Már nincs. Szomorú vagyok, nagyon. De öröm az ürömben,
hogy gyakorlatilag egy szuszra kiürült 'minden' és nem volt szükség
orvosi beavatkozásra. Még így is, ezzel a tragikus eseménnyel együtt
szerencsésnek mondhatom magam. Mert "megúsztam" műtét nélkül és mert
Odett itt ficánkol mellettem. Szóval, bár szomorú vagyok, mégis boldog
és továbbra is várjuk, hogy a kislányunknak kistestvére legyen! Kisfiút
szeretnénk! :-)
És persze, nem feledkezhetek meg a halottak napjáról sem. Nagyszüleimet gyászolom. Nagyi és nagyapi 2001-ben haltak meg. Bár Apai ágon él még a Nagyapám, mégis ők számítottak igazi Nagyszülőknek. Nagyon sokat gondolok rájuk, nem csak a halottak napján. Bárcsak megismerhették volna Gábort és Odettet! Nagyon hiányoznak nekem...
