23 / 6

Bizony, fél éves lett a Kis herceg! Egy igazi tündérmanó! Annyira édes, cuki, mosolygós, vidám, érdeklődő, hogy nehéz szavakba önteni. Odettel egyszerűen imádják egymást. Nővére nagyon figyel rá. Ha nem vagyok a szobában amikor együtt játszanak (konyhából figyelem őket), ad neki játékokat, szól nekem, ha bukizott, spontán odamegy hozzá és megpuszilja, megöleli. Ha Odett éppen nincs itthon, mert valamelyik nagyanyja elvitte buszozni, villamosozni (ez most irtó menő, odavan a bkv-s utazásokért!), amíg haza nem ér, rendkívül hisztis. Egészen addig alig lehet vele mit kezdeni, amíg a nővére meg nem érkezik. Onnantól mintha kicserélték volna, újra vidám és mosolygós lesz. Kivirul, ha látja, de ez oda-vissza igaz. Ha pl. a délutáni alvásból nem egyszerre ébrednek, Odett első szava, hogy hol van Nimród? Egyből kérezkedik az ágyába, ahol megy a hancúrozás. Odett tudja, hogy milyen játékokkal játszhat Nimród és mivel nem (mert persze még mindent a szájába vesz), és azokat nem is adja oda neki, vigyáz rájuk.

 

Öcsibogyó ugyanolyan mozgékony, mint a nővére is volt ekkortájt. Egy-két eltéréssel fejlődik a mozgása, de jellemzően ugyanott tart. Anno sokat gondolkoztam rajta, hogy mi lenne - számomra - a jobb: ha Nimród nyugis, lassabban fejlődő baba volna, vagy ha ugyanolyan energikus, mint Odett és hamar nekilódulna, felállna, elindulna, stb... Nos, ezt ő eldöntötte és ez utóbbit választotta, aminek így utólag igazán örülök. Persze jobban oda kell rá figyelnem, mintha csak simán feküdne, mint egy a pici baba, de nem bánom. Nagyon jó látni, ahogy napról-napra fejlődik. Hétfőtől vasárnapig például tökéletesen megfigyelhető volt, ahogy napról-napra egyre magasabbra nyomja magát ülésbe. Mostanra már egyenes háttal ül, két kezét használva a játékok megfogásához. Már rajtpozícióban van, mint Odett is anno, de van két lényeges különbség: Nimród úgy kúszik, mint egy deszantos, hihetetlen erővel veti magát előre a kiszemelt tárgyért, amolyan delfinmozgással. Már egyik szobából a másikba is átkúszik, jellemzően még páros karmozgással, de már többször tett kísérletet a négykézlábon való váltott kézmozdulatokra, ami majd a mászás lesz. Odett viszont nem kúszott ennyit, illetve nem így. Ő a kúszást rövid ideig csinálta, hamar mászott és hát 6 és fél hónapos korában felállt. Már Nimród is nyújtózkodik felfele, hetek kérdése és rájön hogyan tud megkapaszkodni és felállni. A másik különbség pedig az, hogy négykézlábból a popsiját felemelve nyújtott lábbal áll a talpán. Így helyezi át a súlypontját ülésbe egyik oldalról a másikra, de tisztára olyan a mozdulat, mint ami majd később is lesz, amikor egyedül fog felállni.

Odett pedig? Egész nap csipog, mint egy kismadár! Be nem áll a szája, folyamatosan énekel - ami jelenleg inkább mondóka -, nagyon sok dalt ismer. A nagy kedvenc a Hopp Juliska, ha éppen nem énekli, akkor azt kell betenni a lejátszóba. Repeat all, természetesen. :-) Több versszakos dalokat tud és az agya olyan, mint a szivacs, mindent beszív és bent tart. Elég kétszer-háromszor elénekelni neki egy új dalt és már vissza is mondja. A kiejtése még nem tökéletes, de a magánhangzók és a szótagok ritmusa stimmel. No és persze táncikál egyfolytában. Csak úgy dúl benne az energia, fogalmam sincs honnan merít erőt. Én néha már csak nézem és kapkodom a fejem, Nimród persze nem különben. (Az alábbi videóban összevágtam néhány dalt, sajnos az első el van csúszva, de a többi már rendben van.)

Ők ketten együtt csodálatosak. És persze külön-külön is. Odett szófogadó, kicsit hisztizős - ilyenkor mindig kérdezem, hogy mit csinál Odett, mire a válasz, hogy hisztizik és akkor abba is hagyja -, segítőkész - segít pl. megteríteni az esti vacsoránál -, érdeklődő és elfogulatlanul állítom, hogy okos. A betűket már régóta ismeri, most már a számokat is. Persze szám-fogalma még nincsen, tehát megszámolni valamit még nem tud, olyankor elsorolja a számokat 1-től 10-ig, de felismerni felismeri őket. 

Sok játékot készítek neki. (Pontosabban a legtöbb szerepjátékos játékát én készítettem eddig, kivéve a konyhát, amit Apukám csinált neki karácsonyra.) Ennek több oka van, egyrészt költséghatékony, másrészt pedig nagyon szívesen csinálom és olyan jó látni, hogy mennyire örül nekik. Pl. wc-papír gurigából készítettem neki Bogyó és Babóca figurákat (rárajzoltam, kiszíneztem, semmi extra), de úgy el van velük, mintha a boltban vettem volna több ezer forintért. Nem mellesleg hamar pótolhatók is, már a 3. szériánál tartunk, annyit játszik velük. Tápszeres dobozból pedig Bogyó és Babóca házát is elkészítettem, illetve egy szivárványcsúszdát lépcsővel, valamint tojástartóból egy százlábút is. Extraként pedig egy hintát is, amiben rendszerint Baltazár tanyázik (a mesében ő hintázik elsőként), de már érik, hogy Sün Somát is megrajzoljam neki.

Legutóbb Teletubbie-figurákat készítettem dekorgumiból. Kicsit tartottam ettől az anyagtól, mert még sosem használtam, de rendkívül jól alakítható, ragasztható és nem utolsó sorban vízben is használható, tehát fürdés közben is tud velük játszani. Nagyon szívesen készítek neki bármit, és olyan jó látni, ahogyan játszik velük. És mivel minden játékával játszik, nem akarom elhalmozni a többi ötletemmel, majd szép lassanként kap egy-egy új játékot. Olyan könnyű neki örömet szerezni, számomra apróságnak tűnő dolgoknak is úgy örül. Pl. sima színes papírból kivágtam a nevük betűit és felragasztottam az ajtóra. Azóta is amikor ránéz, mindig kiáltja, hogy "meglepetés", mert hogy amikor készítettem kérdezte, hogy mit csinálok és azt válaszoltam, hogy meglepetést.

Nimródnak persze a játék egyelőre a rágcsálás. Mindent a szájába vesz. Nagyon korán kezdett el fogzani, 4 és fél hónapos korában kijött az alsó két középső metszőfoga, de végig alul és végig felül be van durranva az ínye. Szerintem néhány hét és a felső középső metszőfogak is előtörnek. Persze emiatt nyáladzik és nyűgös is néha, de jellemzően jól bírja. A lényeg, hogy mindig legyen valami a keze ügyében, amit rágogathat.

Szóval így vagyunk mi. Olykor nehézkesen, de boldogan! :-)

22 / 5

Hihetetlen, hogy rohan az idő! Nimród lassan fél éves, Odett pedig nemsokára kettő. Múlt havi bejegyzésemmel kissé elmaradtam, de azért megírtam.

Nimród 4. hónapja több fantasztikus élményt tartogatott. Kibújt két fogacskája és hátról hasra fordult. Azóta pörög össze-vissza és villogtatja a rizsáit. Nagyon édes és nyugodt kisbaba. Rendkívül vidám, rengeteget nevet, hangosan kacarászik. A lufijával pedig - ami nem mellesleg tökéletesen fejleszti a mozgását - folyamatos csatát vív.

Odett pedig nagyon nekilódult, ami a beszédet és éneklést illeti. Előbbi még persze némi logopédiára szorul, utóbbi pedig inkább mondóka formájában jelenik meg, de a dalok ritmusát tökéletesen visszaadja és mi, akik nap mint nap hallgatjuk őt, pontosan értjük, amit mond.

Teljes mondatokkal fejezi ki magát, pl. "Köszönöm szépen a reggelit, Édesanya/Édesapa!", vagy "Édesanya, gyere játszani Odettel!". Persze ezekre fel kell hívni a figyelmét, mert még nem magától teszi így össze a szavakat, de amikor azt mondja, hogy megette a reggelit, akkor visszakérdezünk, hogy mit kell ilyenkor mondani? és már mondja is.

És hát mit tagadjam, ami a táncolás illeti, véleményem szerint nagyon tehetséges. Ha mutatok neki valamit, pikk-pakk elsajátítja. Fura, de pl. nem tanítottam neki kifejezetten azt, hogy jobb és bal, de mégis tökéletesen tudja.

Zajlik tehát az életünk. Odett és Nimród minden nap tanul és tanít nekünk valami újat. Kettejük kapcsolatára a sok mosoly és kedves gesztusok jellemzők. De álljon itt erről is egy videó, amely megmutatja, milyen sajátságos szimbiózisban élnek ők.

21 / 4

Nimród új paraméterei 6360 g és 65 cm. Gömbölyödik, ahogy kell! Ezzel együtt nagyon mozgékony, akár csak a nővére volt ekkoriban. Szerintem már nem sok kell hozzá, hogy hátról is hasra forduljon, mert csavarodik veszettül. Most már megfog tárgyakat, sőt, nyúl is értük. Úgy emlékszem, Odettnél ez később jelentkezett. Nagyon vidám kislegény! Annyira mosolygós, hogy öröm nézni! Szinte keresi a tekintetünket, mikor pillantunk rá és rögtön elmosolyogja magát.

Az elmúlt hónap három nagyszerű eseményt tartogatott számunkra. 

Az egyik, hogy összeköltöztettük a gyerekeket. Részünkről volt izgalom bőven az első éjszakán, de csont nélkül aludt mindkettő. Nimródnak persze van még egy ébredése reggel 4 és 6 óra között, amikor gyorsan kiveszem az ágyából, megetetem, majd visszarakom, de utána már együtt ébrednek. A fő, hogy nem zavarják egymást álmát. Odett szinte kivétel nélkül minden reggel átkéredzkedik Nimród mellé. Annyira, de annyira szépek együtt! Folyamatosan mosolyognak egymásra, Odett pedig kedvesen puszilgatja és ölelgeti az öccsét, amit Nimród hálásan tűr és egy pasis mosollyal jutalmaz.

A másik esemény, hogy Mami felköltözött Budapestre. Itt vett lakást a közelünkben, így most már itt van velünk végre. Már nagyon vártuk, egyrészt, mert Betti nene (a lánya) is már több, mint egy éve Pestre költözött és egyedül maradt Pécsen, másrészt pedig mert szerettük volna, ha a közelünkben van.

A harmadik esemény pedig természetesen a karácsony. Izgalommal vártuk. Én már novemberben elkezdtem rá készülődni. Készítettem wc-papír gurigából adventi naptárat, amit idén még csak dísznek használtunk - Odett még nem értette volna a lényegét -, bár megjegyzem, nem vagyok annak a híve, hogy minden egyes napon ajándékkal lepjük meg őt/őket. Persze valami apróság majd belekerül jövőre (egy-egy kókuszgolyó vagy apró csoki, közös programról szóló bón [a további ötleteket a szerkesztőségbe várjuk :-)], de alapvetően nem hiszek abban, hogy ajándékokkal kellene ellepni őket.

Hitem szerint a karácsony sem erről szól, hiszen év közben is megveszünk mindent, amire szükségük van De persze jutott a fa alá ez-az, mi Apjával apróságokkal készültünk, úgy mint egy csomag lufi (meghal érte!), karkötő-, nyaklánc- és gyűrű szett (imádja felvenni!) és hát bővítettem a Bogyó és Babóca gyűjteményét egy Babóca házzal. Nagyon szeret játszani ezekkel is, már megrendelte Bogyó házát is.

És mivel elkezdődtek a szerepjátékok is, még októberben megbíztam a Nagypapát, hogy készítsen neki egy játékkonyhát és a többi családtagtól ehhez kapott kiegészítőket. Kakaót, kávét, húslevest már kiválóan főz, csak győzzük megenni, olyan gyorsan készíti! :-)

Szünet nélkül jár a szája, minden nap tanul egy-egy új szót, amit begyakorol és szépen használja. Már 3-4 szavas mondatokat is mond, mi pedig csak tátjuk a szánkat. Öröm hallgatni. :-)

20 / 3

Odett 20, Nimród pedig 3 hónapos. Jól elmaradtam a múlt havi bejegyzéssel, de most pótolok mindent.

Nimród gyönyörűen fejlődik. 5.440 gramm és 61 cm. Kb. annyi, mint Odett volt 4 hónapos korában. Iszonyú erős és mozgékony, ebben teljesen hasonlít a nővérére. Külsőleg most már nem merném ezt ilyen kategorikusan kijelenteni. Persze van sok hasonlóság (szemük és hajuk színe), de míg Odett kerek képű volt csecsemőnek is, addig Nimródnak inkább hosszúkás feje van. A mosolyuk nagyon hasonlít és hát ezt is van lehetőség bőven látni, ugyanis Öcsibogyó is rendkívül jókedvű, mosolygós kisbaba.

(a fenti képen 2 hetes, a lentin pedig 2 hónapos)

Csak akkor hallatja a hangját, ha éhes és/vagy fáradt. Gyorsan kiismerhető volt, most már minden rezdüléséről tudom, hogy mire van szüksége. Persze eleinte sem volt igazán gond, csak hát rá kellett hangolódnom, hogy hamarabb tudjak reagálni a kívánságaira. Szeret velünk lenni a gyerekszobában. Ilyenkor leteszem a habtapira és nézelődik. Egyszer letettem hasra, hogy egy kicsit tornázzon - már 2 hetesen kinyomta magát -, és hirtelen azt vettem észre, hogy megfordult. Alig akartam hinni a szememnek, olyan gyorsan történt! Persze visszafordítottam, hogy ismét edzzen és elő is vettem a telefont, hogy videóra rögzíthessem a mutatványt. És ismét megfordult. És azóta már többször és olyan gyorsan, hogy alig lehet lereagálni. Mindezt 11 hetesen produkálta (nem mellékesen Odett 6 hetesen). Mostanában pedig azt veszem észre, hogy ha a hátán fekszik és Odett nincs a látóterében (mondjuk a feje fölötti magasságban cikázik), akkor csavarodik a kis teste, hogy láthassa. A kis Hercegnő nagy motivátor, Nimród folyamatosan követi a szemével, fejével és most már a kis testével is próbálja. Már-már annyira csavarodik, hogy azt várom, mikor fordul hasra. És ami még szintén rendhagyó, legalábbis az én tapasztalataimat tekintve, hogy nagyon szeret "álldogálni". A hónaljánál vagy a karjánál fogva tartom a súlyát, ő pedig függőlegesen tekinthet szét. Ezt nagyon szereti, amikor már kicsit nyűgösebb és "felállítom", rögtön elvigyorodik és nézelődik a maga alig több, mint fél méteres magasságából.

Odett változatlanul varázslatos. Másfél éves kora óta napról-napra bővül a szókincse. A már többször kiejtett szavakat is folyamatosan tökéletesíti, most már tisztán lehet érteni olykor, hogy mit mond. Persze ha beindul a sajátságos halandzsa nyelvén, akkor csak nézünk és figyelünk és aztán összemosolygunk, hogy mi lesz majd, ha tényleg érthetővé válik, amit mond. Mert hogy a szája az be nem áll, természetesen. A mozgása is szinte napról-napra változik. Eddig a táncolást a helyben pörgés jelentette, ami persze még továbbra is a repertoár része, de most már kibővült egy egyhelybenállós ide-oda billegős, közben rugózós, kezét elöl összefogós kombinációval. No és hát persze a hajcsavaróim! Valójában még sosem sikerült velük göndör fürtöket varázsolnom magamnak, de a lányom fantáziája által új értelmet nyertek. Pillanatnyilag ékszerként és virágként használjuk, erre teljesen tökéletes.

És hát persze folyamatosan rajzolunk. Egyre több időt tölt el az asztalnál, szerencsére Nimród etetése közben is el tudja foglalni magát (persze nem mindig) és hát a gyurma is előkerült, de azt még egyelőre inkább csak csipegeti, bár már próbálta utánozni, ahogy gömböt - szerinte labdát :-) - csinálok. A rajzok persze korának megfelelően inkább hatalmas ívű vonalak sokasága, de ha pl. egy post-it-et adok neki, akkor koncentráltan benne marad és ritkán szalad túl a papíron - ami lássuk be, nem egyszerű még ebben a korban -. Készítettem memóriakártyát is neki, magam rajzoltam különböző figurákat kartonpapírra. Ezekkel is sokat játszunk, bár még nem teljesen rendeltetésszerűen, inkább a szavakat tanuljuk. És hát a betűk... Izé..., szóval az van, hogy ismeri a betűket. Az úgy kezdődött, hogy ahhoz, hogy megtanítsam neki az Apa szót (mert mi mást is taníthat egy Édesanya elsőként, ugye?), megmutattam neki az "A" betűt a habtapin. Azt még csecsemő korában vettük, hogy majd egyszer hasznos lesz - nem gondoltuk, hogy ilyen korán -, és a választék akkor nem volt túl nagy  és hát Disney-vel nem akartuk még kábítani. Szóval megtanulta az "Apa-betűt". Aztán kérdezősködött tovább, illetve hogy a kis barátai nevét is megtanulja, elneveztem pl. a "B" betűt Barnus-betűnek, a "D" betűt Dávid-betűnek és az "E" betűt Eszter-betűnek és így tovább. Mára ott tartunk, hogy ha megyünk sétálni, megáll a parkoló autók mellett és elolvassa a rendszámokat. Pl.: a mi autónk rendszáma LEV-..., ami az ő olvasatában: labda-Eszter-vonat. És ugyanez a helyzet a bolti feliratokkal, plakátokkal vagy bármivel, ahol szöveg van. Először azt hittem, hogy Apa-mániás, mert már a SPAR felé haladva üvöltötte, hogy Appppaaaa, én meg mondtam neki, hogy Apa dolgozik, csak később jön haza, mire egyszer csak mondja, hogy séta... és mutat felfelé és így vettem észre, hogy a SPAR-t betűzi. Szóval ez van. Nem hinném, hogy zseni, inkább csak ez érdekli, illetve hát mit tagadjam, azért jól vág az esze és nagyon gyorsan megjegyzi azt, ami érdekli. Úgy fest, szerencséje van és Apukájától nem csak a göndör fürtjeit, hanem a fotómemóriáját is örökölte és hát reméljük a későbbiekben is hasznát tudja majd venni ennek.

Este 7-kor kezdődik a fürdetés, először Nimródot visszük, majd bejön hozzá Odett, majd míg én etetem és leteszem Öcsit, addig Apa pancsol, majd öltözteti és teszi le Odettet. Jellemzően este 8-kor már mindkettő alszik, ez alól inkább Odett kivétel, aki néha még énekel egy kicsit (igazából altatja magát). Persze kár lenne tagadni, hogy fáradtak vagyunk. Nimród egyszer kel éjszaka, illetve hát inkább kora hajnalban valamikor 4 és 6 óra között. Egyszer már átaludta az éjszakát, bízunk benne, hogy mihamarabb megismétli és úgy is marad. Reggel 7-korül pedig indul a verkli.

Ketten együtt bearanyozzák az életünket. Odett nem tud úgy elmenni Nimród mellett, hogy ne simogatná vagy puszilná meg. Szereti, na! :-)

Születéstörténet - kicsit másképp

Eljött a pillanat, hogy szavakba öntsem az elmúlt hetek eseményeit.

Nagy-Herédi Nimród 2012. szeptember 4-én, reggel 8:30-kor tette családunkat teljes egésszé. 51 cm-el és 3100 grammal született, kisebb és könnyebb babaként, mint Odett. No de ne szaladjunk ennyire előre...

Mint ismeretes, programozott császárra készültünk. Ennek több oka is volt: egyrészt Odett, pontosabban az őróla való gondoskodás megoldása (Apa, Nagyszülők ütemezett jelenléte, hogy ne szakadjon ki a megszokott mederből), másrészt én, mert a legrosszabbra készülve hetekig fájhat minden, harmad részt pedig Nimród, aki először farfekvésbe fészkelte magát a pocakomba, végül a 36. hétre harántfekvésbe fordult. Már a farfekvés is indokolttá tette császárt, de a harántfekvés nem hagyott más választást. És mint kiderült, nem véletlenül feküdt így a lelkem, de erről később...

Előző nap, hétfőn kellett befeküdnöm a kórházba. Reggel 8-ra kellett mennem, 7:45-kor akartunk indulni Gáborral, de Odett éppen akkor ébredt fel. És hát persze, hogy még látnom kellett és magamhoz ölelni. Már az előző napokban is annyira, de annyira ölelt és ragaszkodott hozzám, hogy azt hittem, ezt már nem tudja fokozni, de aznap reggel sikerült: amikor kivettem a kiságyából, egyszerűen nem akart elengedni, nem engedte, hogy letegyem, folyamatosan ölelt. Aztán hirtelen kihányta azt a két korty vizet, amit előtte ivott. Mondanom sem kell, teljesen kétségbe estem, szememet elöltötték a könnyek, hogy jaj, még beteg is lesz, vagy egyáltalán ez most mi?! Aztán megnyugodott (Betti nene volt itt, ő vigyázott rá aznap) és Nene gondjaira tudtuk bízni. Beértünk a kórházba, ahol ugyanabban a kórteremben ugyanazt az ágyat kaptam, ahol Odettel is feküdtem. Miután bevittem a cuccaimat, Gábor elment dolgozni, mert nekem megkezdődött a procedúra.

Először vért vettek, mert hogy a korábbi laborom alapján kiderült, hogy ellenanyag pozitivitásom van, úgyhogy a műtét előtt 24 órával be kell kérni nekem való vért, ha szükség lenne rá. Aztán mentem ultrahangra, ahol a harántfekvést megerősítették, majd vissza a gyermekágyra NST végett. Nagyjából ennyi volt, ezzel délig meg is voltam, innentől kezdődött a hangolódás. Vagyis hát kezdődött volna, mert hogy kiderült, hogy Odett azóta is hányt, többször és mindent, amit addig megevett. A kedélye nem volt rossz, csak hát se kaja, se víz nem maradt meg benne. Gábor így kora délután haza is ment a munkából és elvitték orvoshoz, ahol annyit mondtak: "anyahiány", mert ha nincs hasmenés, láz stb., akkor nem lehet vírus (nem a saját orvosunk rendelt), szóval felírtak egy nyugtató kúpot, amit közös megegyezéssel Apja nem váltott ki. Másnapra egyébként jobban lett és mint kiderült, mégis volt valami vírus, mert Gábor és Bori mami is (aki hétfőn este érkezett Pécsről, hogy a héten, amíg a kórházban leszek, gondoskodjon Odettről) egy-egy napra kipurcant. No de ezen is túlestek, néhány nap múlva mindenki egészséges lett.

Ott tartottam, hogy hangolódás... Előkészítettem mindent, ami a műtét utánra kellett a felkeléshez, elraktam a ruháimat, megvetettem ágyacskámat, szóval próbáltam hasznosan eltölteni az időt és nem Odettre gondolni, mert ha eszembe jutott, rögtön elsírtam magam és aggódni kezdtem. Az éjszaka eseménytelenül telt, leszámítva a mellettem fekvő újabb energiavámpírt - esküszöm, ha még egyszer szülnék, egyágyas szobát kérnék, mert ezekkel a szobatársakkal nekem nincs szerencsém! -, akit aznap (hétfő) reggel műtöttek szintén programozottan és aki állandóan elugrált az anesztes tűje elől, ezért többször kellett megszúrni és 24 órát kellett feküdnie. Na, ez volt az a gondolat, amitől reszkettem, így arra fókuszáltam, hogy engem egyből meg tudjon majd szúrni és tényleg a legminimálisabbat kelljen csak feküdnöm. 

Kedd reggel kaptam egy lájtos beöntést (hogy minek, azt ma sem értem, mert nem volt gondom a wc-zéssel és az a rengeteg víz két napig feszített és légbuborékokat csinált odabent), szóval ezt követően 7.15-kor átsétáltam a szülészetre. Hívtam Gábort, hogy jöhet, 8-körül kezdődik a buli. Mázlim volt, mert az a szülésznő volt éppen ügyeletes - Vera -, aki annó Odettnél volt a szülésznőm, de most a kötelező orvosválasztás miatt nem fogadtam őt fel, de legalább ismerős arc volt velem azon a reggelen. A fogadott orvosom nem mellékesen Dr. Lengyel Dániel volt, aki Odettnél volt ügyeletes, így ő is nála született. Fiatal, jó humorú, rendkívül kedves és lelkiismeretes orvos, csak ajánlani tudom mindenkinek! A műtét előtt volt még egy uh, kaptam infúziót és antibiotikumot, meg savlekötőt - amiről a szobatársam úgy nyilatkozott, hogy majdnem kihányta, de én meg sem éreztem, szóval nem értem mi baja volt -, jött az anesztes doktornő és elmondta mi fog történni, aztán séta a műtőbe. Gábor persze mindez idő alatt már velem volt, "szokásos" szexi Apa-szettjében (kék műtős ruha).

A jól ismert műtő mit sem változott az elmúlt közel másfél év alatt. Hálóing le, műtős hacuka fel, műtőágyra fel, anesztes kommentel és szúr. Amikor ez történt, én csak szívtam-fújtam a levegőt és koncentráltam, hogy minden rendben legyen és így is lett. Sima liba, nem is értem, mit kell ezen parázni, kérem szépen! Lefektettek, aztán eltakarták az alsó fertájamat és innentől nekem már nem volt teendőm, csak várni. Lengyel dokival volt bent egy idősebb doktornő, akinek tisztára olyan hangja és hanglejtése volt, mint Jászai Jolinak, az idős korára lett színésznőnek. Ennek ellenére magamban nem művésznőnek kereszteltem, hanem hoppá doktornőnek, mert hogy ez a szó kétszer-háromszor is elhagyta a száját. Inkább nem kérdeztem miért hoppázik, de azért rendesen belém rakta az ideget és mint kiderült, nem véletlenül. Mert Nimród nyakán 4x volt körbetekeredve a köldökzsinór... Ha tehát nem feküdt volna keresztben és természetes úton szerettem volna megszülni, akkor nagy valószínűséggel nem sikerült volna... és nem lenne most itt, mellettem... De ő úgy döntött, hogy velünk akar lenni, ezért haránt feküdt és a köldökzsinórral is dacolt. Eddig is hittem benne, de ezek után már soha senki nem fogja nekem bebizonyítani az ellenkezőjét, hogy nincsenek véletlenek. Nimród döntött. Szeretem, hogy van akarata.

Mielőtt kiemelték volna, láttam a dokim arcát, aki lehunyta a szemét és úgy kereste a megfelelő fogást. Ezt a pillanatot, ezt a bensőséges pillanatot, a lehunyt szemét, míg élek nem fogom elfelejteni. Örökre hálás leszek neki, amiért világra segítette mindkét gyermekemet. 

Pontban 8:30-kor kiemelték. Láttam a véres popsiját, de már vitték is az üvegajtón túlra Orsihoz, a csecsemős nővérünkhöz, engem pedig kezdtek összefoltozni. Fura, hogy az arcom előtt volt az a lepel, de az üvegajtón visszatükröződött minden, szóval amikor éppen nem állt ott senki, akkor ha akartam, láttam ezt-azt. De nem akartam - mégis láttam a placentát, bakker! -, szóval inkább nem néztem oda. Illetve csak akkor, amikor Gábor is megjelent, karjában a kisfiúnkkal. Láttam a száját, ahogy beszél hozzá, ahogy mesél neki, ahogy bemutatkozik és bemutatja neki a való világot. És persze eleredtek a könnyeim. Az aranyórát ismét Gábor élvezte, de most sem sajnálom tőle, nála jobb apát elképzelni sem tudnék a gyermekeimnek. 

Amikor felöltöztették, behozták hozzám. Kisfiamat is eszkimópuszival köszöntöttem és beszívtam az illatát és elsóhajtottam, hogy pont úgy néz ki, mint a nővére. Aztán elvitték, engem összevarrtak, átemeltek egy másik ágyra és toltak a gyermekágyra, mögöttem pedig Gábor tolta Nimródot. Útközben rám jött a hányinger, mert hogy ki kellett törölni itt-ott ezt-azt, na ez nem volt kellemes, de nem sokkal később az infúzióba kaptam hányinger csillapítót és hamar elmúlt a rossz érzés. Gábor leült mellém az ágyra és a karomba tette Nimródot. Istenem, elmondhatatlan! Az az illat, az a bőrpuhaság! Azok a gyönyörű kezek! Így voltunk egy kis ideig, majd mondtam Gábornak, hogy menjen haza nyugodtan, pihenjen, én is megpróbálok. Nimródot elvitték, én pedig kaptam egy homokzsákot a hasamra, ami vagy 3 órát volt rajtam és azt hittem, meghalok miatta. Annyira nyomott és fájt, hogy pihenni egy percig se tudtam. A nappalos gyermekágyas szülésznő (Terka) mindig jött és mondta, hogy még 1 órát, aztán meg hogy még fél órát lesz rajtam, szóval ez tartotta bennem a lelket. Aztán amikor végre levette, nagyon nagy megkönnyebbülést éreztem. Ez után már szinte semmi bajom nem volt. Persze, ahogy múlt az érzéstelenítés, úgy kezdtem el érezni a műtét utáni fájdalmat, de a homokzsák után esküszöm úgy éreztem, hogy nem is fáj annyira. Ahogy vissza tért az élet a lábaimba, úgy kezdtem el mozgatni azokat, majd emelgettem a csípőmet és kicsit forgattam, hogy mihamarabb felkelhessek. Már 14:00 órától kérdezgettem Terkát, hogy mikor kelhetek fel, mert az anesztes 6 órát mondott (ami az injekciótól számítva 14:00 órára esett), ő meg persze mondta, hogy majd később, majd meglátjuk, mert azt ők döntik el. Jött a dokim, tőle is kérdeztem hogy szerinte van-e akadálya annak, hogy legkésőbb 17:00 órára talpon legyek (18:00 órára jött Gábor fürdetni), mondta, hogy elvileg nincs. Kértem, hogy erről tájékoztassa Terkát is, akinek persze 16:00 órakor járt le a műszakja és úgy adott át a következő szülésznőnek, hogy 'ez az anyuka nagyon fel akar kelni', szóval 16:30-kor elkezdődött a hadművelet. Még frissen élt az emlékeimben a másfél évvel ezelőtti borzalom, szóval amíg feküdtem (és persze az elmúlt hónapokban számtalanszor) készültem rá agyban, hogy most aztán menni fog, nem lesz semmi gáz. És láss csodát! Nem is lett! Majdhogy nem simán ment, totál egyedül! Persze fájt, de tized annyira sem, mint anno. Persze Gábor izzasztó övét haskötő gyanánt ismét felcsatoltam, így futottam először a kisfiamhoz, majd a kislányomhoz. Mert hogy pont ekkorra értek a kórházba Mamiék, így odatoltam Bogyót az üvegajtóhoz és mentem megölelni Gyümimet. Amikor viszontláttam, rögtön elindultak a könnyeim, de mivel fájt a sírás, nem engedhettem el azokat és hát persze Odett is annyira, de annyira ölelt. Istenem, mintha hetek óta nem láttam volna, pedig csak két nap telt el. Leültem a padra és Odett felállt rá mellém és úgy fogta a nyakamat, el sem akart engedni. Ropis cselhez kellett folyamodni, hogy elslisszolhassak. Ez után jött be Gábor fürdetni és lehettünk együtt egy kicsit. 

Elsőre nagyon fura érzés volt szembe találni magunkat egy fütyivel, de mára persze már természetes. Meg persze ismét megszokni, hogy milyen apróka, azt is fura volt. Szinte újra kellett tanulnunk egy csomó mindent Orsitól, mert Odettel már annyira automatikus minden és ő annyira önálló már, hogy el is felejtettük a kezdeti dolgokat. Pedig hát még az sem volt olyan régen. Szóval fürdetés után ciciztetés, már amennyi jött (inkább persze még nem), aztán kicsit együtt voltunk hármasban, majd Gábor ment haza. Nimród velem maradt jó darabig, éjszakára toltam csak be a csecsemőosztályra. De már reggel 5-kor ébren voltam és mentem érte, hogy velem legyen. Istenem, mennyire jó érzés, hogy ilyen erős voltam és tudtam róla gondoskodni!

Én nagyon jól bírtam, gyorsan regenerálódtam. Szinte magam sem hittem, hogy már a második napon az ágyon törökülésben ülve fogok ebédelni. Amikor a dokim benyitott és így meglátott, viccesen kérdezte, hogy biztos, hogy két napja megműtött-e? És tényleg jól voltam és most is jól vagyok. Bíztam benne, hogy így lesz, agyban rengeteget készültem rá. Meg persze az is számított gondolom, hogy harmad annyit híztam, mint Odettel (mindössze 6 kg-t) és hogy a terhesség alatt végig kvázi sportoltam a lányom miatt (játszózás, stb.) és a szülés előtt két héttel hagytam abba a tánctanítást is. Szóval nagyon jól gyógyulok. Jelen időben írom, mivel még csak három hét telt el és persze kár lenne tagadni, hogy vannak nehezebb pillanatok, de abszolút nincs gond. 

Az itthoni első két hetet négyesben töltöttük. Az első pár napot leszámítva teljesen ideális volt minden. Akkor ugyanis Odett betaknyolódott, mivel két foga előbújt ismét (14 fogú a lelkem) és emiatt alapvetően nyűgös volt, de persze az utóbbi hetek fordulatai miatt is voltak hangulatingadozásai. De aztán szépen összecsiszolódtunk és nagyon élveztük az együttlétet. Nimród kizárólag szopizik, hála istennek teljesen beindult a tejem. Ez is valószínűleg azért van, mert elengedtem azt a stresszt, ami Odettel volt és úgy indultam neki, hogy ha lesz lesz, ha nem nem, kap tápszert, nem fog éhen halni és én nem fogok ezen görcsölni. És hát Nimród ezt megoldotta, szopizik, mint a gép, szépen gyarapszik és jókat alszik (éjszaka egyszer ébred este 8 és reggel 6 között). Odett pedig egy tündérke. Ha Nimród kint van velünk a nappaliban, egyből megy oda hozzá, simogatja, puszit ad neki.
Amikor Öcsibogyót etetem, akkor sincs para, nem hisztizik. Max. felmászik ő is a kanapéra és odabújik hozzám. Az első napokban volt ez a féltékenység féleség, hogy miért pelenkázzuk mi Nimródot az "ő pelenkázóján", talán úgy érezhette, hogy megszentségtelenítettük azt, mert nem akart felfeküdni pár napig. De mára már ez is elmúlt, minden megy a régi kerékvágásban. Pontosabban integráljuk Nimródot a régi kerékvágásba. Apa este 7-től futószalagon fürdet, én először Nimródot etetem, majd rohanok Odetthez. Este 8-ra általában mindkettő alszik. 

 Szerencsések vagyunk, hogy két ilyen remek gyermekkel áldott meg bennünket a sors.

Születés előtt...

Programozott császár. Kedden, szeptember 4-én. Kérdezik tőlem, hogy jó-e, hogy így előre tudom. Igen, jó. Több okból. Egyrészt, a család tudja időzíteni a szabadságokat, hogy elsősorban Odett ne szenvedjen hiányt, másrészt pedig, mivel Öcsibogyó fenékkel lefelé fészkelte be magát, amúgy sincs más választási lehetőségem. Persze gondolkodtam én azon, hogy megvárom, míg jönni akar (még mielőtt tudtam volna, hogy farfekvéses) és küzdök, amíg lehet, de tisztában vagyok a veszélyekkel (seb szakadhat, garancia nincs rá, hogy meg tudom szülni és aztán ismét x órányi vajúdás után - Gyümivel 9 óra volt - mégis császároznak, amire felkészülni így nem lehet). Szóval maradt a döntés, hogy műtét, majd a megerősítés, hogy nincs is más lehetőség. 

Hétfő reggel be kell mennem a kórházba és másnap műtenek. Ha már programozott lett, így én kértem a 4-ét, mivel Odett is 4-én született, így pontosan 17 hónap lesz közöttük.

Odett... Istenem, elmondhatatlan, leírhatatlan, amit érzek. Elfog a sírás, tisztára kiborulok, ha arra gondolok, hogy nem lesz velem napokig, sőt, amíg fel nem épülök, úgy istenigazából meg sem tudom majd ölelni. Pedig ő most pont abban a korban van, hogy nagyon bújós, nagyon anyás és nagyon ölelgetős. Ráborul a vállamra, odabújik a pocakomhoz, befészkeli magát az ölembe és még sok-sok szeretetbombát küld felém. Istenem, annyira szeretem, hogy meg sem lehet fogalmazni! Betege vagyok a gondolatnak, hogy mennyire fog hiányozni! Már akkor is megbolondulok, amikor néhány órai különlét után viszontlátom... Persze tudom, hogy a kórházban effektív nem ő fog a fejemben járni, hanem Nimród, de azt is tudom, hogy amikor jön látogatóba és meglátom, illetve amikor elmegy, akkor szétszakad majd a szívem. Annyira érzem, hogy szeret. És én annyira szeretem őt...

Nimród... Készen állunk a fogadására. Kiságy, ruhák, cumisüvegek stb. a helyükön. Ó, csak jöjjön, jöjjön, mert itt a helye közöttünk! Nagyon-nagyon várjuk, minden félelmünk ellenére, mert persze van abból is bőven. Hogy minden szükségletét ki tudjuk elégíteni úgy, hogy közben a nővére se szenvedjen hiányt. Meg fogjuk oldani ezt is és ő is egy kis csodalény lesz, a mi vérünkből, szerelmünkből. 

A műtét miatt nem izgulok. Tudom mire számíthatok, készülök a felépülésre, hogy minél gyorsabb legyen. Esélyem van rá; sokkal jobb erőben vagyok, harmad annyi súlyfelesleggel, mint tavaly (+6 kg) és mentálisan is tudok rá készülni. Nimród miatt sem izgulok, mert egészséges, ficánkoló csodamanó. Odett miatt izgulok. Illetve nem. Nem miatta. Hanem magam miatt. Van még egy hétvégém, 2 és fél napom, hogy elengedjem ezt a terhet, hogy ne hiányozzon már előre. Tudom, hogy jó kezekben lesz addig is, amíg a kórházban leszek és a felépülésem ideje alatt is.

Nem is tudom, hogy lehet még szeretni így a második gyermeket? De lehet, ugye? Mert ha majd meglátom a kisfiamat, ha majd a karomban tarthatom, amikor majd ő is küldi felém a szükség-szeretet jeleket, akkor majd minden a helyére kerül és érzem, hogy ugyanúgy belefér a szívembe. 

Mert az Anyai szív hatalmasra tud nőni...

2012. július

A legnagyobb újdonság nem kifejezetten a júliushoz kapcsolódik, hanem már augusztusi hír. Mert hogy augusztus 2-án összeházasodtunk. Igazából már akkor szóba került, amikor Odettel várandós lettem, de úgy voltunk vele, hogy még ha batyubálas bulit is csinálunk, akkor is jó lenne, ha jó formában lennék és jól érezném magam a táncos forgatag közepén (értsd: lefogyva, jó bőrben). Szóval kitoltuk addigra, amikor azt nem mondom, hogy most már mehet a dolog. Aztán hogy várandós lettem Nimróddal, ismét szóba került és mivel amúgy is be kellett volna menni az Önkormányzathoz az apasági nyilatkozat miatt, hát úgy döntöttünk, hogy azzal az úttal inkább időpontot kérünk egy két tanús, csütörtöki, 5 perces esketésre. A gyűrűket már áprilisban megvettük, június végén bementünk a hivatalba és két napja hivatalosan férj és feleség vagyunk. Az eseményen Betti volt Gábor, Peti pedig az én tanúm. Fotóink csak azért vannak, mert ők fényképeztek a "szertartás" alatt. Odett közben össze-vissza rohangált és fetrengett, jóformán nem is kellett rá figyelni. Utána elmentünk a Kopaszi-gátra, ahol hivatalos fotózás is volt. Tucsek Tündi barátom - aki Odettről is készítette a két hetes fotókat - jött el és fotózott bennünket.
Korábban pocakos fotózásnak volt lebeszélve az alkalom, de Tündi nagyon kedves és rugalmas volt, így gyakorlatilag hivatalos esküvői képek is készültek, plusz persze Odettről is jó pár. Ezekre még várnunk kell pár hetet, de készítettünk egy montázst a ceremóniáról. Nem kerítettünk nagy feneket a dolognak, igazi "papucsos" esküvőnk volt, mint ahogyan a nászutat is lezavartuk másnap egy délelőtti állatkerti, illetve délutáni játszóházas kirándulással. 

A kis 16 hónapos irtó jó fej kiscsaj. Rengeteget kacarászik, táncikál, rohangál, egyszóval nagyon vidám. Vannak jegyespárjaim, akik járnak hozzánk táncolni és amikor Odett meglátja, hogy megérkeznek, beszalad a szobájába és elkezd pörögni-forogni. Annyira édes! Továbbra is játszózunk délelőtt és délután, minden nap. Nekem már néha elég nehéz egy-két dolog, de összeszorítom a fogam és bírom. Persze Anyatársaim - Ági és Adri - nagyon jó fejek és sokat segítenek; sokszor mentesítenek pl. a homokozó játékok összeszedése alól és hasonlók.

Nimród születéséig még kb. 5 hét van hátra. És bevallom, van bennem félelem. A legnagyobb Odett miatt. Mert már akkor nagyon hiányzik, amikor lemegy Anyuval a játszóra. Már lesem az órát és lógok az ablakban, hogy mikor jönnek fel. Hogyan fogom kibírni azt a hetet, amíg a kórházban leszek? És utána azt, amíg meg nem gyógyulok annyira, hogy teljes erőmből és szívemből magamhoz ölelhetem? (Mert hogy nagy valószínűséggel programozott császárom lesz.) Annyira, de annyira szeretem, hogy elmondhatatlan. Mindig egy ilyen vagány, okos, aktív kislányra vágytam és íme, itt van teljes valójában. Tele vidámsággal, értelemmel, aktivitással - és persze némi rosszasággal -, aki úgy de úgy ölel magához, hogy közben leszakad az ég! Esténként, amikor fürdés után a pelenkázón van és Apja pelenkázza-öltözteti, én is odamegyek hozzájuk. Amikor meglát a pelenkázó oldalánál, kinyújtja a két kis karját és int, hogy hajoljak fölé. És amikor fölé hajolok, átöleli a nyakamat és kacag egyet és olykor még a hátamat is megpaskolja. Én pedig elolvadok és beleolvadok az ölelésébe... 

Öcsibogyó hasonló aktivitást mutat, mint anno Odett. Apjuk már pedzegeti, hogy mi lesz itt egy év múlva, ha Nimród is olyan energiabomba lesz, mint a nővére. Azt mondja, nem kell majd aggódnom a kilóim miatt, lerohantatják majd velem a felesleget... :-) Nagyon nagy a pocim, már a derekamban is érzem és a sokáig állás-menés nagyon elfáraszt, de + kilókat hála istennek alig cipelek. Csak a baba és a hozadéka, annak is csak egy része, mert hogy gyakorlatilag még mindig fogyok (+ 4 kg-nál tartok a kezdeti súlyomhoz képest). Remélem Nimród születése után is így marad és akkor simán lepereg majd rólam az Odett után rajtam maradt tízes.

Bogyó egészségi állapotáról sajnos nincs újabb információm, mert majd csak augusztus közepe felé megyek ismét orvoshoz és ultrahangra, de érzem és tudom, hogy minden rendben van vele. Remélem befordult; én úgy érzem igen, mert jellemzően az éjszaka közepén jön rá, hogy helyezkedjen, amire persze felébredek. Szóval éjszaka Nimród, nappal pedig Odett miatt nem tudom magam kipihenni igazán, de nem panaszkodom. Segítségem van, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek, pihenni meg majd úgy 10 év múlva fogunk igazán, ahogyan a kedves férjem megállapította. :-)



Végül íme a tavalyi, illetve idei év július videója: